Itt az új, megfékezhetetlen járvány, már sok halálos áldozata is van!

Hirdetés
Itt az új, megfékezhetetlen járvány, már sok halálos áldozata is van!
Hirdetés

Új típusú tüdőgyulladás-járvány ütötte fel a fejét tavaly év végén Kínában. Egy darabig úgy tűnt, sikerül megfékezniük, de egyre több országban üti fel a fejét a baj. Nekünk, magyaroknak van félnivalónk?

/Tavaly év végén figyelmeztették a kínai hatóság az Egészségügyi Világszervezetet \(WHO\), hogy a 11 milliós Vuhan városában sorozatosak a tüdőgyulladásos megbetegedések\./

Hirdetés
A fertőzés forrásaként egy vuhani piacot jelöltek meg, amit azóta bezártak.

Világjárvány lehet

Lapzártánkig a vírusfertőzés következtében négyen veszítették életüket Kínában, mindegyiküknek egyéb súlyos betegségeik is voltak.

Hirdetés
A legtöbb beteg szervezete le tudta győzni a vírust. Aggodalomra ad okot, hogy a fertőzöttek száma az utóbbi időben megháromszorozódott, és a betegség már más országokban is felütötte a fejét: több ázsiai országban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban is jelentettek egy-egy beteget, aki Kínából érkezett. Egyes vélekedések szerint a világméretű járvány elkerülhetetlen. Hazánkban szerencsére még nem jelent meg a betegség.
Hirdetés

Mi ez a vírus?

A megbetegedéseket a koronavírus egy eddig nem ismert változata okozza, tünetei megegyeznek az inflluenza vagy megfázás tüneteivel (láz, köhögés, orrfolyás, általános levertség, torokfájás, légzési nehézségek). Szerencsére ez a kór nem tűnik olyan veszélyesnek, mint a szintén koronavírus okozta SARS, ami 2002-2003-ban szedte áldozatait Ázsiában – a halálozási arány a megbetegedettek számát nézve elenyésző.

Hirdetés
Az Egyesült Államok járványügyi hivatalának (CDC) tájékoztatása szerint pánikra nincs ok, egyelőre sokkal nagyobb eséllyel kapja el a szezonális influenzát.

Megelőzhető?

Egyelőre nem tudni, hogy emberről emberre is terjed-e a betegség, vagy csak állatról emberre – a lehetőség fennáll. Az új típusú tüdőgyulladás elleni védőoltáson már dolgoznak. Mivel oltás egyelőre nincs ellene, most annyit tud tenni a megelőzés érdekében, mint az összes többi influenzás, megfázásos megbetegedés esetén: nagyon odafigyel a higiéniára, különösen a gyakori kézmosásra, immunerősítőt szed és maszkot visel.

Hirdetés
Itt az új, megfékezhetetlen járvány, már halálos áldozata is van

2020. január 23. (csütörtök), 08:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)
Hirdetés

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Hirdetés