JAJJ de gyönyörű!!! Csodaszépen csengő nevet kap majd Radics Gigi kisbabája! VÉGRE elárulta a boldog kismama! Nem is tudtam, hogy ilyen nevet is lehet adni Magyarországon! >>>

Hirdetés
JAJJ de gyönyörű!!! Csodaszépen csengő nevet kap majd Radics Gigi kisbabája! VÉGRE elárulta a boldog kismama! Nem is tudtam, hogy ilyen nevet is lehet adni Magyarországon! >>>
Hirdetés

Most újabb fotósorozat készült az énekesnőről, és a vele készült interjúból kiderült az is, kislánya lesz Radics Giginek, aki a várandóssága felénél jár. /Az énekesnő októberre van kiírva, de már számolja a hátralévő napokat\./

Hirdetés
„Mindig úgy képzeltem, hogy az első fiú lesz. Csupán azért, hogy ha később húga születik, nagy bátyó módjára vigyázhasson rá. Ehhez a képhez tartottam magam mindaddig, amíg kiderült, hogy kislányunk lesz” – mesélte a Storynak.

Párjával, Áronnal úgy döntöttek, a kislányt Bella Szófiának hívják majd.

Hirdetés
Hatalmas a pocakja!

Radics Georgina, művésznevén Radics Gigi (Endrefalva, 1996. augusztus 17. –) magyar énekesnő, aki először a Megasztár 4-ben tűnt fel, ahol a legjobb 24-ből esett ki, majd két évre rá a 2012-es Megasztár 6 győztese lett. 2017-ben az RTL Klub-hoz igazolt, ahol a hazai X-Faktor eddigi legfiatalabb mentora lett (21 évesen).

Radics Gigi tehetségét apukája ismerte fel, amikor Gigi hatéves volt. Nyolcévesen zenekart szervezett neki, amellyel ingyen járták az országot, és különböző fellépésekkel próbáltak Giginek hírnevet szerezni.

Hirdetés
Tízéves korában az akkori menedzsere klipet készített Gigiről, „Suli után” címmel, ez lett első saját dala, amely még nem szerzett neki országos hírnevet, ahogy tervezték. Gigi kiskora óta elismert énekesnő szeretett volna lenni.

Az énekesnő 2011 februárjában “Most miért félsz” címmel kislemezt és videóklipet jelentetett meg, majd 2011 őszén jelentkezett a tehetségkutató következő szériájába. (Bár előtte már a Megasztár 4-ben is feltűnt, ott a legjobb 200-ig jutott 2008-ban.

Hirdetés
) A Megasztár 6 döntői során végig őt tartották a legesélyesebbnek a győzelemre, majd a május 25-i fináléban hatalmas szavazati fölénnyel győzedelmeskedett Szakos Andrea felett. A döntőben az eddigi győztesek és az amerikai sztár, Flo Rida is fellépett vele. Ezzel is egy álma vált valóra.

Radics Gigire Michael Jackson producere, Quincy Jones is felfigyelt, majd a világhírű Montreux Jazz Festival-ra meghívta énekelni, ahol olyan neves előadók is megfordultak mint pl.

Hirdetés
Bobby McFerrin. A világhírű producer a világ 5 legjobb hangja közé sorolta Gigit. 2012 nyarán Los Angelesben vették fel első stúdióalbumának, a Vadonatúj Érzésnek több dalát, és többek között itt forgatták albumvezető dalának videóklipjét, a “Daydream”-et is. Mindez Kelemen Huba magyar származású, amerikai lakos zeneszerző meghívására történt, aki Pascal Guyon és Jack David Elliot oldalán írta meg Gigi néhány új dalát, de van az albumon magyar zeneszerzőtől származó dal is, mint a Jánosi, vagy Malek Miklós által írt dalok.

2013. január 10-én az MTV beválasztotta “Úgy fáj” című nagy slágerét A Dal című eurovíziós nemzeti döntőbe.

Hirdetés
Bár nem ő képviselte hazánkat Malmőben, de nemzetközi ismertsége felé gőzerővel robog. A Megasztár 6 óta több külföldi felkérése volt, így a 2013 augusztus 8-án megrendezett Milánói Szimfonikus Zenekar cseh karmestere is meghívta rock dalokat énekelni, amellyel óriási sikert aratott, hisz nem kevesebb mint négyszer tapsolták vissza. Rajta kívül csak nála idősebb, cseh előadónők énekeltek a koncerten. Olyan legendás rock dalokat adtak elő, mint a Pink Floyd, AC/DC vagy Queen dalok.
Hirdetés
De már fellépett Ukrajnában, és Szlovákiában is. Gigi elárulta, a milánói koncert nem az utolsó állomása a külföldi turnénak. Nyáron hazánk legnagyobb fesztiváljain lépett fel, többek között az EFOTT nyitó napján is, ahol duettet énekelhetett a Kossuth-díjas Kovács Katival.

2014-ben az énekesnő ismét bekerült az M1 A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe, ezúttal Catch Me című dalával.[2]

A 2016-os év végén megjelent a Végtelen hajó című dala, melynek angol nyelvű verziójával – See It Through – bejutott a Duna A Dal 2017 eurovíziós nemzeti dalválasztó show válogatójába.

2017. július 14-én Takács Nikolassal együtt énekelték a FINA hivatalos szurkolói dalát a 2017-es úszó-világbajnokság megnyitó ünnepségén.

2017-ben és 2018-ban az X-Faktor női mentora volt.

2020. július 28. (kedd), 09:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 15:45
Hirdetés

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Két fronton szorul a hurok Szijjártó Péter körül: rendőrségi nyomozás és nemzetbiztonsági vizsgálat indulA BRFK már...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 08:24

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

Fordulat az Orbán-korszak ügyeiben: az Európai Ügyészség már 2021-ig visszamenőleg vizsgálódhatKinyílt a jogi ajtó:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 07:08

150 utassal a fedélzetén kisiklott egy vonat, rengeteg a súlyos sérült A cikk kommentben

150 utassal a fedélzetén kisiklott egy vonat, rengeteg a súlyos sérült A cikk kommentben

Drámai vonatbaleset: 150 utassal kisiklott és felborult a szerelvény, súlyos sérültek is vannakKisiklott a Londonból...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 06:29

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult Szeged: elhunyt Molnár Tibor, aki generációknak mutatott példátMindössze 61 éves volt61 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 20:40

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita lerántotta a leplet: magángépek, milliárdok és ledarált iratok kerültek előMagángéppel távozott a volt és a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 18:06

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos veszély a part menti vizekben: öt áldozatot követelt a „húsevő baktérium”Riasztóan megugrott a fertőzések...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 17:32

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Alkotmányos bomba ketyeg: Sulyok Tamás visszatérhet, Baka András elnöksége veszélybe kerülhetKilencórás ülés után sem...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 15:43

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerősen elbukott az Orbán-kormány: politikai célokra használták a vakcinaregisztráció adataitA bíróság kimondta:...

Hirdetés
Hirdetés