Járványhullám közepén Itt a kormánydöntés : lélegeztetőgépeket ad el Magyarország

Hirdetés
Járványhullám közepén Itt a kormánydöntés : lélegeztetőgépeket ad el Magyarország
Hirdetés

Túl sok lélegeztetőgépet vett az Orbán-kormány, most eladna néhányat

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 300 milliárd forintért vette a lélegeztetőgépeket a koronavírus-járvány első hulláma alatt, hozzávetőlegesen a dupláját annak a mennyiségnek, amellyel a legrosszabb forgatókönyvben számoltak. Menczer Tamás külügyi államtitkár 2020 júniusi közlése szerint ez azért történt így, hogy a megrendelt készülék közül tízezer biztosan megérkezzen. /Ilyen sok lélegeztetőgép kezelésére egyébként megfelelő számú képzett egészségügyi dolgozó sincs Magyarországon\./
Hirdetés
 
A március 10-i közlönyben jelent meg a kormány döntése a stratégiai raktárkészleten felüli lélegeztetőgépek értékesítéséről.

A Kormány 1106/2021.

Hirdetés
(III. 10.) Korm. határozata egészségügyi eszközök értékesítéséről címet viselő kormánydöntés értelmében a kormány egyetért a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról.
Hirdetés
Ezért az állam tulajdonában álló,

STRATÉGIAI RAKTÁRKÉSZLETEN FELÜLI LÉLEGEZTETŐGÉPEK ÉRTÉKESÍTÉSÉT TERVEZI A KORMÁNY.

Mennyiségre nem tesz utalást a határozat, viszont azonnali határidővel fel kell mérnie az emberi erőforrások miniszterének, a belügyminiszternek és a külgazdasági miniszternek az értékesítésre szánt lélegeztetőgépek pontos mennyiségét, típusát és sorszámát.

Ha pedig ez a felmérés megtörtént, akkor azonnal intézkedni kell az értékesítés végrehajtása érdekében.

2021. március 11. (csütörtök), 21:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22
Hirdetés

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.