Jó hír! Kész a koronavírus elleni vakcina, már elkezdték a gyártást

Hirdetés
Jó hír! Kész a koronavírus elleni vakcina, már elkezdték a gyártást
Hirdetés

Megkezdték Oroszországban a SARS-CoV-2 koronavírus elleni orosz védőoltás gyártását – jelentette be az Interfax orosz hírügynökség szombaton az ország egészségügyi minisztériumára hivatkozva.Koronavírus - Legfrissebbma 20:00Idén is álom maradhat Babos Tímeának a US Open-trófea – Most a jövőbeni terveiről meséltma 19:18Elmarad a Strand Fesztivál, de a szervezők nagyon készülnek valamivelma 18:00Veszélyhelyzet a Spanyol Nagydíj alatt: a vírus európai gócpontjában száguldanak a Forma-1-es pilóták 

/Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter korábban közölte, hogy a vakcina első adagjait két héten belül legyártják, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára\./

Hirdetés
A miniszter egyúttal szerdán hangsúlyozta, hogy az oltóanyag klinikai ismeretekre és adatokra épülő megoldáson alapul, és egy olyan, alaposan kitanulmányozott és veszélytelen platformon hozták létre, amelyet más készítmények szintetizálására és gyártására már alkalmaztak.
Hirdetés

A vírus elleni vakcina hivatalos bejegyzését Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden jelentette be. A szerzői jogot a Gamaleja Intézet 16 és a védelmi minisztérium 48. mikrobiológiai intézetének egy munkatársa jegyzi - írja a 24.

Hirdetés
hu az MTI alapján.

2020. augusztus 15. (szombat), 21:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 18:04
Hirdetés

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 17:20

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 16:14

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Kasza Tibi megrázó vallomása: vezetés közben kapott pánikrohamot Húsz éven át küzdött a pánikrohamokkalKasza Tibi közel...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 15:28

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Ritka fotón Gálvölgyi János gyönyörű felesége – több mint fél évszázada tart a szerelmükHét év udvarlás után kötötték...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:57

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Politikai lavina indulhat: Magyar Péterék minden félretett kormányzati aktát újranyitnakÚj vezetőt kapott a Kormányzati...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:20

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Két hétig küzdött az életéért, de nem ébredt fel: meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett TamásKét gyermek...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:20

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Dagad az NKA-botrány: őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársátÚjabb gyanúsítottat vettek őrizetbeÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:03

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron érte a támadás2026. július 22-én, szerda reggel a Nyugati pályaudvaron köpték le...

Hirdetés
Hirdetés