Jó hírt kaptak a nyugdíjasok: 50 ezer forintos támogatásról döntöttek - ekkor érkezik

Hirdetés
Jó hírt kaptak a nyugdíjasok: 50 ezer forintos támogatásról döntöttek - ekkor érkezik
Hirdetés

A nyugdíjas szülők mostantól könnyebben juthatnak hozzá ahhoz a havi ötvenezer forintos támogatáshoz, amelyet a szociális törvény módosításával tavaly januártól vezetett be az Országgyűlés. /Az Alkotmánybíróság 8\:7 arányban nemrég elfogadott döntése ugyanis tisztázta, hogy a nyugdíjpótló állami támogatás megállapításakor a vitatott esetekben milyen alkotmányos követelményeket kell figyelembe venniük a hatóságoknak\./

Hirdetés

 A jogalkotók a tartós ápolást végzők időskori támogatásának szabályozásakor, 2017 végén úgy látták, hogy aki legalább húsz évig saját háztartásában gondozta súlyosan beteg, fogyatékos gyermekét, megérdemli, hogy időskorában külön juttatást kapjon, hiszen két évtizeden át nagy terhet vett le az állami szociális ellátórendszerről – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés
.

 Az érintettek ez idő alatt ugyanakkor munkát nem vagy csak részlegesen vállalhattak, így nagyon kevés öregségi nyugdíj illeti meg őket, vagy egyáltalán nem jogosultak rá. A súlyosan beteg gyermeket ápoló szülőket már a rendszerváltozás előtt, a hetvenes-nyolcvanas évektől megillették bizonyos kiegészítő juttatások, de ezek részlegesek voltak, s utóbb gyakran megváltoztak. A szociális igazgatásban bonyolult, szerteágazó szabályozás jött létre, amelyen a szakembereknek sem könnyű eligazodniuk.

Hirdetés

A 2017 végén elfogadott, alapvetően segítőkész paragrafusokról a gyakorlatban kiderült, hogy olyan feltételeket írtak elő, amelyeket a szülők egy része nem tudott teljesíteni. Mindezek miatt a múlt évben számos per indult, s a kérdés végül – több bírói kezdeményezés nyomán – az Alkotmánybíróságon (AB) kötött ki. Az AB a nyári szünet előtt döntést hozott a tartós ápolást végzők időskori támogatásáról.

A nemrégiben közzétett határozatból arra lehet következtetni, hogy az alkotmánybíráskodás a legutóbbi időkben tapasztalt óvatos attitűd helyett alkalmasint inkább vállalja az aktivista megközelítést.

Hirdetés
A jogszabályt ugyanis jogértelmezés útján lényegében kijavították. Az ügy nem mindennapi jellegére utal, hogy a 15 tagú testület hét különvéleménnyel, 8:7 arányban határozott. Az alkotmánybírák többsége – a tavalyi jogszabály és az alaptörvény rendelkezéseire utalva – mindenesetre úgy ítélte meg:

a lényeg az, hogy aki húsz éven át szinte önfeláldozó módon otthon ápolja súlyosan beteg, fogyatékos gyermekét, nyugdíjas korában megérdemli a havi ötvenezer forintos állami támogatást.

Hirdetés
A döntésből ugyanakkor kiviláglik, a két évtized hosszú idő, s ezt figyelembe véve a pénzt a szociális hatóság és végső soron a bíróság nem ítélheti meg bemondás alapján, a gondoskodást bizonyítani kell. Eddig mindezt az idős szülő csak olyan dokumentummal tehette meg, amely azt igazolta, hogy annak idején bizonyos szociális, családügyi támogatásokhoz, ellátásokhoz is hozzájutott. Az AB határozatából arra lehet következtetni, hogy a jogosultságot megállapító hatósági, bírósági eljárásban mostantól adott esetben a lakcímkártyától az orvosi igazolásig és a nyugdíj-igazgatóság kimutatásáig számos irat felhasználható bizonyítékként.
Hirdetés

Újdonság, hogy – a határozat szerint – jogosult lehet a tartós ápolást végzők időskori támogatására az a szülő is, aki két súlyosan beteg gyermekét gondozta összesen húsz esztendeig.A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége üdvözölte a jogértelmező döntést. Közleményében Kovács Ágnes elnök felhívta rá a figyelmet: azok a szülők, akiknek a kérelmét eddig elutasították, most ismételten megkereshetik az illetékes kormányhivatalt.

Hirdetés

2019. augusztus 02. (péntek), 18:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)
Hirdetés

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:54

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Egy korszak véget ért: elhunyt a Vissza a jövőbe ismert színészeÚjabb szomorú veszteség érte Hollywoodot: 89 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:10

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Gyászhír rázta meg a filmvilágot: 89 éves korában meghalt Matt Clark amerikai színész, akit a legtöbben a Vissza a...

Hirdetés
Hirdetés