Jobb lett volna, ha otthon hal meg édesanyám!Szívszorító történet

Hirdetés
Jobb lett volna, ha otthon hal meg édesanyám!Szívszorító történet
Hirdetés

Édesanyánkat még június elején agyi infarktussal szállították a Gyöngyösi kórházba, mert Egerben nem tudták fogadni, holott a megyei stroke központ ott található. A mentősöktől semmit nem kapott, még infúziót sem! Nem volt náluk!

 

/Beszállították a sürgősségire, ahol egy tapasztalatlan orvos fogadta\./

Hirdetés
Aki elküldte koponya Ct-re. Mondanom sem kell, ott sem kapott semmilyen gyógyszert, pedig 4 órán belül beértek vele és kapnia kellett volna vérhígítót, ami oldja a vérrögöket.
Hirdetés
És persze vérnyomáscsökkentőt is, mert 200/110 volt a vérnyomása.Fél oldalára lebénult és már nem tudott beszélni sem! Ezután fölküldték a belgyógyászatra és annyi.

 

 

Mivel ez pénteken történt, így egész hétvégén senki nem foglalkozott vele. Tíz napot töltött ott, majd egy arrogáns doktor közölte, hogy nem rehabilitálható, ezért átteteti a krónikus osztályra, magyarán elfekvőre. Mi ezt nem engedtük, kértük hogy, vegye át az ápolási osztály, azt megtették.

Hirdetés
Az is fizetős hely napidíjjal. Ott még öt hétig szenvedett, persze meg sem forgatták, így tiszta seb és fölfekvés lett a háta és a feneke.

 

Alig etették, mi próbáltuk táplálni. Próbáltuk átszállíttatni másik kórházba, de sehol nem akarták fogadni. Az útólsó néhány napban már csak jajgatott a fájdalomtól. Láttam meghalni, szörnyű volt látni és hallani! Még elbúcsúztam tőle, de nemsokára meghalt. Még csak 72 éves volt, nem akart még meghalni, életerős ember volt tele tettvággyal!

 

Talán jobb lett volna ha otthon meghal, nem szenvedett volna ennyit, rossz belegondolni is ebbe az egészbe.

Hirdetés
Szinte fölfoghatatlan, úgy beszéltek róla mint egy darab fáról, pedig nekünk ő volt az édesanyánk. Aki fölnevelt minket és megtett volna értünk mindent!  És nagyon fáj, hogy csak ennyit érdemelt a magyar egészségügytől és az orvosoktól!

 

Emléke szívünkben örökre megmarad! Köszönöm hogy mindezt elmondhattam!

2018. július 28. (szombat), 08:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:14
Hirdetés

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori szereplője Megdöbbentő hír rázta meg a realityműsor rajongóit: meghalt Lovas...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 15:25

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Nem vár 30 napot sem választás után Magyar Péter – azonnal belevágna Magyarország átalakításábaA kampány utolsó...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 14:09

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12 közeledik: el lehet-e halasztani az országgyűlési választást rendkívüli jogrend idején?A választások...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 08:25

Mindenki Agárdi Szilviért küzd most: nagyon kevés a remény

Mindenki Agárdi Szilviért küzd most: nagyon kevés a remény

Mindenki Agárdi Szilviért küzd most: nagyon kevés a remény 1. Összefogott az ország, de a baj még mindig óriásiMásfél...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 07:50

Részeg ámokfutó gázolt halálra két kisgyereket – sokkoló felvétel készült a borzalmas tragédiáról

Részeg ámokfutó gázolt halálra két kisgyereket – sokkoló felvétel készült a borzalmas tragédiáról

Részeg ámokfutó gázolt halálra két kisgyereket – sokkoló felvétel készült a borzalmas tragédiáról Felfoghatatlan...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 07:03

Döntött Orbán Viktor : ezt lépi meg a választás éjszakáján vereség esetén

Döntött Orbán Viktor : ezt lépi meg a választás éjszakáján vereség esetén

Orbán Viktor vereség esetén ezt tenné? Egy félmondat most mindent felkavart1. „Ha másnak adnak bizalmat, azt tudomásul...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 06:43

Terence Hill 87 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott

Terence Hill 87 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott

87 éves lett Terence Hill – a magyaroknak külön köszönetet mondottTerence Hill neve generációk számára jelent egyet a...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 06:31

Magyar Péter döntött : ezt lépi meg a választás éjszakáján vereség esetén

Magyar Péter döntött : ezt lépi meg a választás éjszakáján vereség esetén

Döntött Magyar Péter: ezt lépi meg a választás éjszakáján vereség esetén Vereség esetén is telefonálna Orbán ViktornakA...

Hirdetés
Hirdetés