JÖN A 2 ÉVESEK OLTÁSA: Ebben az országban elkezdték oltani a két éveseket

Hirdetés
JÖN A 2 ÉVESEK OLTÁSA: Ebben az országban elkezdték oltani a két éveseket
Hirdetés

Teljes fordulatszámra pörgött fel az oltóanyag gyárak profitja. Már a 2 éveseket is oltani kezdték, hamarosan a mi gyerekeink jönnek…?

Kétéves kortól kezdik el oltani koronavírus ellen a gyerekeket.

/Egyelőre még csak Venezuelában, de ami késik nem múlik, a nagy oltóanyag gyárak egyre inkább azt szeretnék elérni, hogy minél fiatalabb korosztálynál alkalmazni lehessen az oltást\./

Hirdetés

Mindezt annak ellenére, hogy tudományosan egyelőre nagy a vita arról, hogy kell-e egyáltalán oltani a fiatalabbakat.

Hiszen rájuk sokkal kevésbé veszélyes, mint az idősebb, krónikus betegségekkel rendelkező korosztályra.

Hirdetés

Venezuela meglépi, felkészül az egész világ?

Venezuelában elkezdik oltani a koronavírus ellen a két évnél idősebb gyerekeket is

– jelentette be Nicolás Maduro államfő vasárnap.

Maduro egy helyi tévének nyilatkozva közölte, hogy az ország lakosságának hetven százalékát már beoltották, megkezdődik a két évnél idősebb gyerekek oltása is. A tervek szerint november 30-ig nyolcvan százalékra nő a beoltottak száma, az év végéig pedig a lakosság kilencven százaléka átesik az immunizáción.

Hirdetés

Az Egyesült Államok járványügyi és betegségmegelőzési központjának (CDC) külső szakemberekből álló bizottsága múlt héten adott zöld utat az 5 és 11 év közötti gyerekeknek szánt Covid–19 elleni védőoltásához.

Nemrég pedig Bécsben is úgy döntöttek, hogy lehetővé teszik az 5–12 évesek oltását.

Forrás

2021. november 09. (kedd), 13:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04
Hirdetés

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:34

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Szöget talált egy kislány a halloweeni édességben Gyömrőn, nyomoz a rendőrségA halloweeni édességek alapos...

Hirdetés
Hirdetés