Jön a nagyon durva lehűlés! Jégeső, orkán erejű szél, és hatalmas víztömeg – Kiadták a figyelmeztetést!

Hirdetés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2019.08.13. szerda éjfélig

ZIVATAROK, FELHŐSZAKADÁS, NAGY MENNYISÉGŰ CSAPADÉK

/A középső területek mellett keleten is több helyen valószínűek zivatarok, miközben északnyugaton, nyugaton egyre nagyobb területen eső váltja fel a zivatartevékenységet\./

Hirdetés
A zivatarokat felhőszakadás (>20-30 mm), néhol viharos (60-80 km/h) szél és jégeső is kísérheti. Napközben fokozatosan a keleti országrészre szorul vissza a csapadék, zivatarok délután már inkább csak a délkeleti megyékben, illetve még megközelítőleg a Tisza vonalában fordulhatnak elő. Ma az ismétlődő záporok, zivatarok nyomán egy délnyugat-északkeleti tengely mentén nagy területen eshet 20 mm-t meghaladó csapadék, sőt, az Északi-középhegység térségében ennél jóval nagyobb mennyiség hullhat.

SZÉL

Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon gyakran erős, időnként viharos (~60-65 km/h), illetve Sátoraljaújhely térségében az északi szelet időnként 70 km/h fölötti lökések kísérhetik.

2019.08.14. 05:17 Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest megye
JelFokEseményLeírás
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Hirdetés
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Eső24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.
Baranya megye

Bács-Kiskun megye

Békés megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
JelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
SzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Hirdetés
Eső24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.
Csongrád megye
JelFokEseményLeírás
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Fejér megye
JelFokEseményLeírás
Eső24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.
Hajdú-Bihar megye
JelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Heves megye

Nógrád megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
JelFokEseményLeírás
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
JelFokEseményLeírás
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Eső24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.
Tolna megye

OMSZ: 2019-08-14 09:45 (07:45 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2019.08.15. csütörtök éjfélig

Napközben fokozatosan a keleti országrészre szorul vissza a csapadék, addig helyenként még további 5-10 mm eső eshet. Zivatarok délután már inkább csak a délkeleti, keleti határnál, illetve kis eséllyel még megközelítőleg a Tisza vonalában lehetnek, környezetükben felhőszakadás (~20-25 mm) és átmeneti szélerősödés (45-60 km/h) előfordulhat.

Az esti, késő esti órákig Sátoraljaújhely térségében időnként 70 km/h körüli lökések kísérhetik az északi szelet.

Csütörtökön kritériumokat érintő veszélyes időjárási jelenség nem várható.

2019.08.14. 09:42 Országos Meteorológiai Szolgálat

2019. augusztus 14. (szerda), 09:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 16:22
Hirdetés

DÖBBENETES FORDULAT! ?? Hajléktalanként találtak rá az egykori gyereksztárra Kaliforniában... ? A 2000-es évek egyik legnépszerűbb ifjúsági sorozatának szereplője felismerhetetlen állapotban bolyong az utcán, miközben egy járókelő kamerája mindent rögzített! ? A felvétel futótűzként terjed a neten, és az egész világot sokkolta! ? ? A videót és a teljes történetet az első hozzászólásban találod! ?

Döbbenetes fordulat: hajléktalanként bukkantak rá az egykori gyereksztárra, Tylor Chase-reSokakat megrázott a hír,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 11:31

itt a vége !Gáspár Győzőtől búcsúzunk

itt a vége !Gáspár Győzőtől búcsúzunk

 Gáspár Győzőtől búcsúzunk – legalábbis karácsonyraGáspár Győzőnél idén betelt a pohár, pontosabban a hógömb: a showman...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 09:44

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

10 centis hótakaró fedte be a Soproni-hegységet – végre igazi fehér karácsony érkezett! ?❄️ A mediterrán ciklon igazi...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 08:23

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin Igazi önbizalom-fröccsel...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:37

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Kettős tragédia az M1-esen: a családja szeme láttára gázoltak halálra egy háromgyerekes rendőrt és egy román...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:06

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Rácalmás: szenteste drámai pillanatai a temetőbenSzenteste napján megrázó jelenetek játszódtak le Rácalmás temetőjében,...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 16:32

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásbólMély gyász borult...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 15:33

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Egyfecske nélkül maradt az ég – búcsú Horváth NikolettátólGyász borul ma a szavakra, mert elment valaki, aki hitt...

Hirdetés
Hirdetés