Kádár János hajdanvolt szobalánya megszólalt

Hirdetés
Kádár János hajdanvolt szobalánya megszólalt
Hirdetés

A Bors című napilap kereste fel az első titkár egykori alkalmazottját. Kádár alakja visszafogott, egyszerűen élő emberként rajzolódik ki szavai alapján.

/Kolléganőjével 10 éven keresztül dolgozott a Kádár villában Gránicz Zoltánné Ilonka\./

Hirdetés
Így emlékszik a politikusra:

– Jöhetnek, aranyoskáim! – így invitált be minket Kádár a szo­bába, jelezve, hogy bevethet­jük az ágyat, míg ők a feleségével reg­geliztek

– Ezután feltöltöttük a hűtőt vajjal és szalámival.

Hirdetés
Volt ott sokféle finomság és gyümölcsök, amiről az egyszerű emberek álmodni sem mertek. Kádár alig nyúlt hozzájuk. Maradt a puritán ételeknél. Emlékszem, egyszer a szakács ebédre akart neki készíteni valami újdonságot, mire ő morcosan annyit felelt: legyen inkább paprikás krumpli ecetes uborkával! Ez volt a kedvence.Fényképet nem tud mutatni, tilos volt fényképezni. A 47 hektáros területnek ezt a részét szigorúan elkerítették.
Hirdetés
A politikusok nyugalmát fegyveresek őrizték, csak engedéllyel, igazolvánnyal lehetett belépni. A Balaton felől sem lehetett megközelíteni. A Kádár-villa a hetvenes években épült, a párt adományozta a főtitkárnak és nejének, Tamáska Máriának.– Mindig a feleségével nyaralt kettesben. Klottgatyában járt fürdeni vagy csónakázni. Ilyenkor a testőreit is elküldte.
Hirdetés
Szeretett viccelődni, és mindig tisztelettel szólt hozzánk. A felesége már más volt, ő gyakran és szigorúan ellenőrizte, hogy rendesen kitakarítottunk-e – mesélte az asszony.

2019. december 20. (péntek), 21:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 20:08
Hirdetés

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

Milliárdos rendrakás a közmédiánál: két hét alatt óriási összeget takarított meg az új vezetésSzerződéseket bontanak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 18:16

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Viharos fordulat érkezik csütörtökön: jégesővel és 80 km/órás széllel csaphatnak le a zivatarokMozgalmas időjárást hoz...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 17:09

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Újabb csapás az autósokra: szerdán brutálisan megugrik a benzin és a gázolaj áraIsmét jelentősen emelkednek az...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:38

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás távozása bejárta a világsajtót: súlyos kérdéseket vetett fel az államfő eltávolításaSulyok Tamás államfői...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:09

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktor visszatérésétől hangos a világsajtó: négy vezető lap elemezte az „ellenállás” meghirdetésétOrbán Viktor a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 15:29

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter húzásától hangos a világsajtó: Európa vezető lapjai elemzik a döntését2026. július 22.A Reuters és a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:44

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László halálárólKözel hat év telt el Nánási László halála óta:ez vezetett a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:03

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Hirdetés
Hirdetés