Kálmán Olga folytatja: itt a második botrány interjú a meghurcolt ellenzéki politikussal (+videó)

Hirdetés
Kálmán Olga folytatja: itt a második botrány interjú a meghurcolt ellenzéki politikussal (+videó)
Hirdetés

Kálmán Olga interjú sorozatot készített Czeglédy Csabával. A fiatal és tehetséges ellenzéki siker ügyvéd-politikussal, akit a hatalom csúnyán meghurcolt.

Kálmán Olga interjú sorozatot készített Czeglédy Csabával. Az első részből (amit ide kattintva nézhetnek meg) kiderült, hogy a hatóságok már nem is elkövetőként vádolják Czeglédyt, hanem csak felbujtóként. /Azt már mi tesszük hozzá, hogy ebből az következik, hogy azok a vádak amik miatt először őrizetbe vették, már a bírósági szakasz előtt kiderültek, hogy koholtnak bizonyultak\./

Hirdetés

Ő ezen azért nincs meglepődve, mert semmiféle bizonyíték nincsen, hogy adócsalást vagy bármi más ilyen bűncselekményt elkövettem volna- jelentette ki Czeglédy, majd hozzátette azt is, persze én itt most mondhatok bármit, de ez úgy is ki fog derülni, hogy semmivel nem tudják alátámasztani a vádat.

Hirdetés

A mostani, második interjúból kiderül, hogy “lett volna igény arra, hogy eladjam a lelkem” – mondta Czeglédy Csaba, aki szerint, ha a fogvatartása alatt arról beszélt volna a nyomozóknak, hogy a cégeiből a DK-hoz, MSZP-hez vándoroltak pénzek, akkor előbb szabadulhatott volna.

Arra is fény derült, hogy bemutatásra került a Tanú című filmből ismert, 50-es évek módszer is.

Hirdetés
Elmeséli, hogy az első cellatársa, akivel két hétig ült együtt, most már sejti, nem véletlenül, hogy-hogy nem furcsa körülmények között 9 hónap után megjelent az ügyészségen és egy hazugságokkal teli vallomást tett rá. Természetesen nem hagyta a dolgot annyiban, most hamis vád miatt folyik a cellatárs ellene eljárás.

Elmondja azt a véleményét, hogy azért indult ellene eljárás, mert veszélyt jelentet a Fideszre.

Hirdetés
Hozzátette, hogy azt még nem döntötte el, hogy fog-e ezután politikával foglalkozni.

Kálmán Olga azon kérdésére, hogy miért jelentett veszélyt a Fideszre? Elmondta, hogy ő azt az elvett vallotta, hogy a Fideszt csak a saját fegyverével lehet legyőzni. S ő azt mondta mindenkinek, hogy ez a puha elméleti meg értelmiségi politizálással, meg írunk hosszú szövegeket, meg beszédet tartunk 100 embernek, ezzel nem lehet sokra menni.

Hirdetés

Igen is meg kell próbálni a Fideszt a saját fegyverével legyőzni, elő kell szedni azokat az ügyeket, amelyeket a fideszesek próbálnak meg rejtegetni.

Majd kifejtette, hogy az elmúlt másfél évben azért volt fogva tartva, hogy ügyvédként ne tudja felderíteni a fideszes visszaéléseket. Bár most nyomkövetővel a lábán háziőrizetben van, azért vannak még információk a birtokában, amelyekkel sok fejtörést okozhat a hatalom embereinek. Ha most nem is, de azért benne van azaz érzés, hogy ezt háromszor adja Ludas Matyi vissza azoknak, akik nem csak az övé, de nagyon sok másik ember életét és egzisztenciáját tették tönkre.

Hirdetés

Forrás: hirhugo.hu

2018. december 30. (vasárnap), 18:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 07:38
Hirdetés

Lemondott az Orbán-kormány egyik kulcsembere, de előtte mindent elárult!

Lemondott az Orbán-kormány egyik kulcsembere, de előtte mindent elárult!

Navracsics Tibor lezárta politikusi korszakátNavracsics Tibor politikai pályájának egyik legfontosabb fejezete zárult...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 07:17

Tragédia: Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Mentőszolgálat bajtársa ? LINK ?

Tragédia: Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Mentőszolgálat bajtársa ? LINK ?

Tragikus hirtelenséggel hunyt el szolgálat utánMegrendítő hírt közölt kedden délután a Magyarországi Mentődolgozók...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 06:24

Tragédia a kánikulában: ők voltak azok a postások, akik munka közben haltak meg az extrém hőségben

Tragédia a kánikulában: ők voltak azok a postások, akik munka közben haltak meg az extrém hőségben

Tragédia a kánikulábanKét postai kézbesítő is elhunyt a múlt heti, 40 fok feletti hőségriadó idején. A hírek először a...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 05:37

Dráma a parlamentben! Sulyok Tamás marad a köztársasági elnök !

Dráma a parlamentben! Sulyok Tamás marad a köztársasági elnök !

Dráma a Parlamentben – Sulyok Tamás bejelentette:Sulyok Tamás nem hátrálSulyok Tamás, a köztársasági elnök és Magyar...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek)

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar animáció világa: elhunyt Henrik Irén, a Vuk és a Szaffi operatőreSzomorú hír érkezett a magyar filmes...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 18:06

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Kellemetlen helyzetet teremthet a Hernádi Zsolt elleni körözés2026-06-29-én újra előkerült Hernádi Zsolt neve, miután...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 16:44

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Henrik Irén, a magyar animáció egyik meghatározó alakja2026. 07. 01.-én érkezett a szomorú hír: életének 90....

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 15:08

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért Kapitány István gazdasági és energetikai minisztertől annak a tragikus ügynek a...

Hirdetés
Hirdetés