Károly bácsi 100 évesen még horgászik és rejtvény fejt. A napokban újították meg a jogosítványát.
Hirdetés
Hirdetés
Károly bácsi 100 évesen még horgászik és rejtvény fejt. A napokban újították meg a jogosítványát.
Századik születésnapját ünnepelte a napokban a Kisújszálláson élő Horváth Károly, akinek gazdag életútjában csak a második világháborús évek okoztak törést, amikor hónapokat töltött hadifogságban, írta aSzoljon.
Károly bácsi Túrkevén született 1920. szeptember 22-én. /Az általános elvégzése után kőművestanulónak jelentkezett, majd a végigjárta a ranglétrát\./
Hirdetés
Inasként kezdte szülővárosában, majd 1960-ban Kisújszállásra költöztek feleségével, ahol azóta is él.
Hirdetés
Nyugdíjba vonulásáig kőművesként a helyi építőipari ktsz-ben dolgozott, majd a nyugdíj mellett évekig kisiparosként tevékenykedett.
Az idős úr hatvankilenc évet élt együtt szeretett feleségével, aki egészen tavalyig a biztos családi hátteret jelentette számára. Azóta is keveset van egyedül, mert a lánya naponta meglátogatja.
Hirdetés
A 100 éves férfi naponta kimegy horgászni a helyi horgásztóra, ezért meglehet, hogy ő az ország legidősebb horgásza. Otthonában ma is kertészkedik, van baromfi is a pitvarban, agytornájának pedig fontos fontos része a napi sudokufejtés.
Gyógyszert nem szedek, sok gyümölcsöt eszem, orvoshoz sem járok, bár a napokban voltam, mert megújíttattam a jogosítványomat. Előtte elküldtek látás- és egyéb vizsgálatokra, ahol mindent rendben találtak, így papírom van róla, hogy egészséges vagyok
Hirdetés
– mondta a portálnak Horváth Károly, akinek további jó egészséget kívánunk.
Kiemelt kép: Facebook/Munkás Horgász Egyesület Téglagyári Tó
2023. június 13. (kedd), 14:32
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben blog 2025. augusztus 18. (hétfő), 14:20
Hirdetés
Kedves barátaim, ismerőseim! Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb hírt: szeretett feleségem, Andrea, és két drága kisgyermekem tegnap tragikus körülmények között elhunytak. Elveszítettem mindent, amiért eddig éltem… ?
Hárommilliós ajándék a nyugdíjasoknak: állami támogatás jár lakásfelújításra!Újabb kört nyitott a kormány a...
Mindenegyben blog 2025. augusztus 18. (hétfő), 07:04
Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!