Kásler adott 8 milliót Pataky Attilának, ráadásul közpénzből

Hirdetés
Kásler adott 8 milliót Pataky Attilának, ráadásul közpénzből
Hirdetés

Az emberi erőforrások minisztere saját támogatási keretéből is támogathat kulturális szereplőket, egyesületeket, művészeket.

Kásler 8 millió forint közpénzzel támogatta az Edda koncertjét./Az így megítélt összegeket havonta közlik, legutóbb a 2020 januári adatok kerültek fel a Nemzeti Kulturális Alap honlapjára\./

Hirdetés
Eszerint Kásler 8 millió forint közpénzt ítélt meg az P. Management Szolgáltató Kft.-nek az Edda koncertjének megvalósítására- írja a 24. hu.

Pataky Attila zenekara március 7-én a Papp László Sportarénában ünnepli, hogy első albumuk 40 éve jelent meg, ehhez járult hozzá Kásler Miklós egy kis közpénzzel.

Hirdetés

Nem ez az első eset, hogy az Eddát miniszteri keretből segítik: 2018-ban Balog Zoltán is saját keretéből ítélt meg 6 milliót forint segítséget egy szintén Papp László Sportarénában megtartott koncertre, illetve duplaalbum kiadására. Ezen a koncerten a slágerek mellett politikai utalások is helyet kaptak, Pataky a kerítést áttörő, asszonyainkra és otthonunkra rontó ellenségekről beszélt.

Hirdetés

2020. február 06. (csütörtök), 15:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 17:11
Hirdetés

Megrendítő hír !Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Megrendítő hír !Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Most jött a hír Bodrogi Gyuláról – így küzd a felépülésért a Nemzet Színésze ??A Nemzet Színésze ismét megmutatta, hogy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 07:51

Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetsz

Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetsz

 Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetszA magyar egészségügyi rendszerben a...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 06:51

Borzalmas hír jött ma reggelre–Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre–Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Búcsúzunk: Elhunyt dr. Szollár Zoltán, a dombóvári kórház egykori vezető főorvosa ?️Mély megrendüléssel érkezett a hír:...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 05:14

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

? Egy emberélet, amely talán megmenthető lett volna. Egy döntés, amely végzetesnek bizonyult. És két egészségügyi...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 18:16

Óráink vannak hátra: 11 vármegye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️❄️

Óráink vannak hátra: 11 vármegye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️❄️

Veszélyjelzés: zivatarok és kiadós eső várható több megyében a következő napokban! ?️?️A HungaroMet legfrissebb...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 16:14

Szívszorító!Itt a vége bejelentette Harsányi Levente!A hír igaz! Megszólalt Harsányi Levente:

Szívszorító!Itt a vége bejelentette Harsányi Levente!A hír igaz! Megszólalt Harsányi Levente:

Harsányi Levente: „Véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de nem fogok ebbe belesüppedni”Egy felfoghatatlan...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 15:31

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>

Meghalt Lendvai Rezső, a mentősök örök bajtársa Elhunyt Lendvai Rezső, a nyugalmazott mentőtiszt, aki közel négy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 13:55

?? Hihetetlen, mennyit változott! A sármos filmcsillag, akinek egyetlen mosolya is nők millióit ejtette rabul, ma már szinte teljesen más embernek tűnik ??. ? Te ráismersz? Nézd meg a képeket az első kommentben! ⬇️⬇️⬇️

Michael Douglas 1944-ben született az Egyesült Államokban, legendás színészcsaládban, hiszen édesapja Kirk Douglas is...

Hirdetés
Hirdetés