Kedves mindenki.. Méltósággal viselt betegség után Helén a mai napon meghalt..
Kedves mindenki.. Méltósággal viselt betegség után Helén a mai napon meghalt..
Kedves Mindenki!
Rövid méltósággal viselt betegség után , üzletünk alapítója Helén a mai napon elhunyt.
A holnapi nap folyamán üzletünk zárva tart , megértéseteket köszönjük!
/A gyász, a veszteségeink feldolgozása az élet szerves részét képezi, ugyanakkor a legnehezebb feladatot jelenti\./
Gyászmunka azonban nem csak haláleset kapcsán válik szükségessé. Az életút során fellépő nagy változások (pl. válás, elkerülés a szülői háztól, költözés, külföldi munkavállalás, iskola- vagy munkahelyváltás, fontos kapcsolatok megszakadása, tevékenységek megszűnése, munkanélküliség, nyugdíjazás) szintén súlyos veszteségélménnyé válhatnak, és ezeket hónapokig elhúzódó lelki változások kísérhetik. Az egyéni- és kollektív traumák átélését szintén hosszú gyászfeldolgozás követi.
A gyász egy súlyos és komplex lelki folyamat, mely megrengeti elszenvedője lelki és fizikai egyensúlyát. A gyászolást mégsem tekintjük betegségnek, hanem az élet természetes, - bár igen megterhelő – időszakának, mely az adott időszakban minden mást képes maga mögé utasítani.
Minden ember másként gyászol. Sokszor a tágabb környezet számára túl erőteljes és hosszadalmas is a folyamat, igyekeznek nyomást gyakorolni a veszteség elszenvedőjére. Újból olyannak szeretnék látni őt, mint a veszteséget megelőzően, azt várják tőle, hogy térjen vissza korábban megszokott életébe. A tapasztalat azonban visszaigazolja a gyászév tradíciójának máig tartó érvényességét. Általában ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a feldolgozás eredményeként kialakulhasson egy új egyensúlyi helyzet, melyben az elhunyt már az emlékekben él, nem a mindennapi valóság része.
A 60-as évek végén Elisabeth Kübler-Ross írta le könyvében (A halál és a hozzá vezető út – Gondolat kiadó, 1988) a halálos betegséggel szembesülő beteg útját az elmúlásig, melynek során a kezdeti elutasítástól eljut a megbékélésig, a halál tényének elfogadásáig. A hozzátartozónak ehhez sokban hasonló utat kell bejárnia, mire eljut szerette elvesztésének elfogadásáig.
A gyászmunka folyamatának főbb fázisai.
A halált megelőző gyász: A gyászmunka sokszor kezdetét veszi már a szeretett személy elvesztését, a nagy változásokat megelőzően. Fantáziában már megjelenik a halált, a változást követő időszak, sokszor nagy félelmeket, szorongásokat keltve. Az aggodalomnak sokszor az is a tárgya, vajon hogyan lesz képes a veszteség elszenvedője végigélni a folyamatot, hogyan lesz képes helyt állni ebben a nehéz helyzetben, miként lesz képes folytatni az életét, hogyan tud majd alkalmazkodni az új helyzethez.
A halálhír megérkezése gyakran bénultságot, üresség érzését váltja ki a hozzátartozóból. Különösen igaz ez váratlan halál esetén.
A bénultságot gyakran egy „fegyelmezett”, kontrollált időszak követi. Ezekben a napokban, - mely jellemzően a temetésig tart, - a gyászoló igyekszik megfelelni az irányába támasztott elvárásoknak. Értesíti az ismerősöket, megosztja velük a halált megelőző időszak történéseit, szervezi a búcsúztatást. Ebben az időszakban az érzések sokszor még háttérbe szorulnak. Vannak, akik fokozott aktivitással próbálják elfojtani a feltoluló érzéseket, igyekeznek elkerülni, hogy érzéseikkel egyedül maradjanak. Ebben az időszakban a családtagok sokat találkoznak, támogatást, segítséget nyújtanak egymásnak.
A temetést követően rendszerint elcsendesedik a külvilág. Ez az időszak, - mely akár hetekig, hónapokig is tarthat, - az érzelmek felszakadásának időszaka. A szép emlékek felidézése, az intenzív szeretet és ragaszkodás megélése mellett – talán váratlan módon, - szélsőséges érzések, fájdalom, harag, keserűség, szorongás és bűntudat is megjelennek. A gyászoló haragja nem ritkán az elhunyt ellen irányul. Vádolja, amiért elhagyta őt, amiért ekkora fájdalmat, vagy megoldhatatlan élethelyzetet okozott a távozásával. Máskor a harag a hozzátartozók felé irányul, akik esetleg nem úgy vettek részt az ápolásban, gondoskodásban, vagy a halált követő teendőkben, mint a gyászoló elvárta volna. Ebben az időszakban sok korábbi családon belüli feszültség, konfliktus is felszínre kerülhet. Máskor az egészségügyi személyzet ellen fordul a harag. Nem tettek meg mindent, nem vették időben észre a bajt, nem gondoskodtak megfelelően.
A bűntudat megjelenése ebben az időszakban szinte törvényszerű. A gyászoló magát is vádolja a történtekért. Vizsgálja, mit tehetett volna másképp, mivel akadályozhatta volna meg a történteket. Mi az, amit meg kellett volna tennie, vagy mondania. Vagy épp ellenkezőleg, mit kellett volna elhallgatnia. Felidéződnek a régi feszültségek, konfliktusok, melyeket a gyászoló szeretne meg nem történtté tenni, átírni, korrigálni.
Az álom a gyász szerves része.
Ezt az időszakot gyakran intenzív álomtevékenység kíséri. Az elhunyt megdöbbentően valóságosan jelenhet meg az álmokban. Üzeneteket, tanácsokat közvetíthet a gyászoló felé. Máskor a halál pillanatai elevenednek meg az álomban, vagy régmúlt emlékek jelennek meg. Az ébredés ezekből az álmokból fájdalmas és nehéz. Újból és újból szembesülni kell a megváltoztathatatlan valósággal.
Az álmok ugyanakkor a gyászmunka szerves részét képezik. Segítenek az ellentmondásos érzések, emlékek újraélésében, konfliktusok feldolgozásában.
Az intenzív érzelmek heteit, hónapjait a keresés és elválás időszaka követi. Ekkor a gyászoló intenzív párbeszédet folytat az elhunyttal. Megosztja vele a mindennapok történéseit, segítségét kéri aktuális nehézségek megoldásában, korábbi, valódi párbeszédeket folytat, igyekszik ezeket megnyugtatóan lezárni. Keresi a régi közös helyszíneket, élményeket. Minden tárgy, gesztus, mozdulat az elhunytra emlékeztet. Idegenekben véli felfedezni az eltávozottat. Saját szokásait, mindennapjait is az elhunyt szokásaihoz igazítja. Tulajdonságait igyekszik átvenni, immár sajátjaként megélni.
Ebben a szakaszban gyakran fájdalmasan vetődik fel az élet értelmének- értelmetlenségének dilemmája. A gyászoló nem találja helyét a világban. A korábban közösen megélt élmények, tevékenységek, visszajelzések hiánya jelentős elbizonytalanodást, az énkép megingását, az önbizalom sérülését okozhatják. Mintha a túlélő egy része is eltávozott volna az elhunyttal együtt...
A gyászmunka utolsó stádiuma a leválással veszi kezdetét. Ekkorra a veszteség már nem csak racionális szinten, hanem érzelmileg is átélhetővé válik. A gyászoló megbékél a változtathatatlannal. Megkezdődik az önmagához és a világhoz fűződő új viszony kialakításának időszaka.
Új tevékenységek, szerepek, emberek jelennek meg az életben, míg a régi, közös minták halványodnak. A gyászoló érdeklődése egyre inkább a külvilág felé fordul. Terveket sző, régi, megvalósulatlan álmokat elevenít fel. Ebben az időszakban csökken a külső támogatás iránti igény, aktívabbá, energikusabbá, önálló válik az, akit korábban hosszú időn keresztül leginkább a veszteség határozott meg. Az újrastrukturálódás következményeként visszatér az önbizalom, az önmagába és a környezetbe vetett hit. A veszteség elfogadásával kialakul a képesség a kötődésre, új, mély érzelmi kapcsolat megteremtésére. A gyászoló a fájdalmas, gyakran reménytelennek tűnő és kaotikus időszakból megerősödve, érzelmileg stabilizálódva kerülhet ki.
Orvos szerzőnk: Dr. Pálvölgyi Rita, pszichiáter, pszichoterapeuta
www.harmoniamuhely.hu
Rendelő: 1054 Budapest, Markó u. 7. III/1/a., 06-20/9419-096
2022. január 12. (szerda), 08:54
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
