Keleti Györgyi: “Minden nőnek kötelezővé tenném a botoxot” – Keleti Andi testvérének arca eltorzult, felismerhetetlenné vált

Hirdetés
Keleti Györgyi: “Minden nőnek kötelezővé tenném a botoxot” – Keleti Andi testvérének arca eltorzult, felismerhetetlenné vált
Hirdetés

Keleti Györgyi egy YouTube podcastban elárulta, azért fogott bele a szépészeti beavatkozásokba, mert öregedni kezdett és ezt szerette volna ellensúlyozni.

Lakatos Levente vendége volt Keleti Györgyi, aki több mint 20 évvel ezelőtt az elsők között volt, aki bevállalta a plasztikai műtétet. /A celeb azóta számos szépészeti beavatkozáson van túl, bevallása szerint minden nőnek kötelezővé tenné a botoxot\./

Hirdetés

“Én már elmúltam negyven éves. Én bőségesen élek ezekkel a beavatkozásokkal, legyen az egy botox, legyen az egy álcsúcstöltés, 30 év feletti nőknek vannak ezek a beavatkozások kitalálva.

Hirdetés
Itt azzal van a legnagyobb probléma, hogy már a huszonéves lányok is elmennek botoxra, minek? Mit fog csinálni 35 évesen, vagy negyvenen?” – fogalmazott Keleti Györgyi, aki évekig szőke volt, most azonban barna hajra váltott.

“Az, hogy én élek ezekkel a beavatkozásokkal, az egy nagyon jó dolog, én megtehetem a koromból adódóan. Ha lehetne, én nagyon sok dolgot kötelezővé tennék a nőknek, mondjuk egy botox kezelést negyven fölött” – szögezte le Keleti Györgyi.

A híresség azt is hozzátette, ismerősei körében számos ember végzett szépészeti beavatkozást.

Hirdetés

2021. december 14. (kedd), 21:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 07:31
Hirdetés

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán rájuk égett a kampány: sorra omlanak össze Orbánék jóslataiHónapokon át plakátokkal, videókkal, politikusi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 06:33

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadta Magyart – a váratlan válasz mindent megfordítottToroczkai László azzal próbálta...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 05:57

Meghalt Janza Benedek

Meghalt Janza Benedek

Megrázó halálhír érkezett a minisztériumból: tragikus balesetben hunyt el Janza BenedekTragédia rázta meg a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 05:37

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos tragédia rázta meg a minisztériumot: Janza Benedek főosztályvezetőt gyászoljákFelfoghatatlan veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 20:21

Drámai hír érkezett Novák Katalinról!Lannert Judit jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Novák Katalinról!Lannert Judit jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Megdöbbentő látvány fogadta Novák Katalin egykori irodájában az új minisztertNem éppen hagyományos dolgozószobaLannert...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 19:43

Megdöbbentő, mit találtak Novák Katalin egykori kormányzati irodájában! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Megdöbbentő, mit találtak Novák Katalin egykori kormányzati irodájában! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Döbbenetes örökség Novák Katalin egykori irodájában: sminktükör, luxusfürdő és egy ott felejtett blézerHotelszobára...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 18:44

Németh Balázs nekiment Vitézynek, aztán a miniszter úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Németh Balázs nekiment Vitézynek, aztán a miniszter úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Németh Balázs nekiment Vitézynek, de a miniszter válasza után a Fidesz maradt a perononKülönvonatos botrányt próbált...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 17:40

Szentkirályi Alexandra ízekre szedte a Tisza-kormány intézkedéseit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Szentkirályi Alexandra ízekre szedte a Tisza-kormány intézkedéseit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Szentkirályi Alexandra keményen nekiment a Tisza-kormánynak: szerinte kudarcot vallott a válságkezelésÉlesen bírálta a...

Hirdetés
Hirdetés