KEREK 1 millió forint AJÁNDÉKPÉNZ családoknak, amiről csak kevesen tudnak, pedig alig van feltétele!!!

Hirdetés
KEREK 1 millió forint AJÁNDÉKPÉNZ családoknak, amiről csak kevesen tudnak, pedig alig van feltétele!!!
Hirdetés

2018. január 1-től a harmadik és további gyermekeket vállaló családok gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthetik a már fennálló vagy a jövőben felveendő lakáshitel-tartozásukat.Feltételek

/Fontos, hogy csak a gyermek születését \(a támogatás magzatra tekintettel való igénylését\) megelőzően felvett hitelre jár a támogatás\./

Hirdetés

Jogosultak lehetnek azok a három- vagy többgyermekes családok, ahol a harmadik vagy további vér szerinti vagy örökbefogadott gyermek 2018. január 1-e után született, vagy a kérelem benyújtásakor az édesanya már a 12. hetét betöltött várandós.

Hirdetés
A házastársak és az élettársak a támogatást kizárólag együttesen igényelhetik, abban az esetben is, ha a jelzáloghitel-szerződésnek csak az egyik fél az alanya. A támogatásra való jogosultság megállapításakor a házastársakkal, illetve élettársakkal közös háztartásban élő kiskorúak vehetők figyelembe.A jogosultság további kritériumai

büntetlen előélet, vagy a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítésköztartozás-mentességaz igénylő teljes bizonyító erejű magánokiratban tudomásul veszi, hogy a más személy által igényelt támogatásnál már számításba vett gyermek a támogatás igénylésénél nem vehető figyelembe.

Hirdetés

Felhasználás

A támogatást az igénylő a lakáscélú jelzáloghitel-szerződéséből eredő tőketartozása csökkentésére használhatja fel. Amennyiben pedig a tőketartozás összege nem éri el a támogatás összegét, úgy a támogatás a tőketartozás járulékainak – ide nem értve a késedelmi kamatot − csökkentésére is felhasználható. Amennyiben a teljes tartozás összege nem éri el az 1 millió Ft-ot, a különbözetre a kérelmező nem tarthat igényt.Támogatási összeg

A támogatás összege a 2018. január 1-je után született harmadik és minden egyes további gyermek esetén legfeljebb 1 millió forint.

Hirdetés

Abban az esetben, ha a kérelem benyújtásának időpontjában, a lakáscélú jelzáloghitel tőketartozása és járulékainak összege alacsonyabb az igénybe vehető támogatás összegénél, akkor az igénylő legfeljebb a tőketartozás és járulékai összegének megfelelő támogatásra jogosult.Igénylés

A kérelmet a járási hivatalnál kell benyújtani. A támogatásra való jogosultság feltételeit igazoló dokumentumok hiánytalan meglétét a járási hivatal, illetve – ha a kérelmet a kormányablaknál nyújtották be – a kormányablak ellenőrzi.

Hirdetés
A kormányablak a kérelmet mellékleteivel együtt a benyújtást követő napon továbbítja a járási hivatalnak. A járási hivatal vagy – ha a kérelmet a kormányablaknál nyújtották be – a kormányablak a kérelem benyújtásáról és a becsatolt dokumentumokról igazolást ad az igénylőnek. Ezt követően, pozitív döntés esetén, a pénzügyi intézmény a támogatást megállapító határozat beérkezését követő 4 napon belül egy összegben, előtörlesztésként a támogatott személy pénzügyi intézménynél vezetett hitelszámlájára utalja a teljes összeget.
Hirdetés
A pénzügyi intézmény az előtörlesztésért a támogatott személy terhére díjat és egyéb költséget nem számíthat fel, ezt az állam téríti meg a pénzügyi intézmény részére. A támogatás igénybevételével történő előtörlesztés esetén a folyósítást követő 10 napon belül a pénzügyi intézmény köteles változatlan futamidő mellett a támogatott személy havi törlesztőrészleteit újraszámolni és arról a támogatott személyt és a járási hivatalt értesíteni.Második gyermeket váró családok is igényelhetik

2019. július 1-je után az eddig a harmadik vagy további gyermekek vállalása esetén a lakáshitel-tartozásokhoz nyújtott 1-1 millió forint jóváírás lehetőségét kiterjesztik a második gyermeküket váró egygyermekes családokra is (1 millió forint összegben), a harmadik gyermek születése esetén pedig 4 millió forintra emelik az összeget (a további élveszületések esetén ezután is 1-1 millió forint jár).

Hirdetés

Forrás: csalad.hu

2019. szeptember 17. (kedd), 21:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 09:04
Hirdetés

? Figyelemfelhívás a közrend védelmében– pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az utasításokat! Félelmetes helyzetre figyelmeztetik a lakosságot!

? Figyelemfelhívás a közrend védelmében– pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az utasításokat! Félelmetes helyzetre figyelmeztetik a lakosságot!

 Éjszakai zajra riadt a lakásban? Ezt tegye azonnal – az élete is múlhat rajta! Megszaporodtak az éjszakai betörésekA...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 08:22

Orbán Viktor az EURÓ-bevezetéséről és Magyarország újabb kifosztásáról beszélt

Orbán Viktor az EURÓ-bevezetéséről és Magyarország újabb kifosztásáról beszélt

Orbán Viktor megkongatta a vészharangot: szerinte ősszel megszorítás és Magyarország újabb kifosztása jöhetAz euró...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 07:52

Magyar Péter látványos videóval jelentkezett be a Hungaroringről, amelyen feltűnik a CSODASZÉP barátnője is.

Magyar Péter látványos videóval jelentkezett be a Hungaroringről, amelyen feltűnik a CSODASZÉP barátnője is.

Magyar Péter a barátnőjével robbant be a Hungaroringre – pillanatok alatt rájuk szegeződött minden tekintetLátványos...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 06:54

Orbán durván megfenyegette Magyar Pétert: súlyos következményeket helyezett kilátásba!

Orbán durván megfenyegette Magyar Pétert: súlyos következményeket helyezett kilátásba!

Orbán súlyos figyelmeztetést küldött Magyar Péternek: későbbi felelősségre vonást helyezett kilátásba Orbán...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 06:14

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából Nem vállalta a felelősséget, inkább a...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 05:58

Meghalt!Gyászol Ben Affleck : nagyon megviselte a szörnyű tragédia

Meghalt!Gyászol Ben Affleck : nagyon megviselte a szörnyű tragédia

 Még ott lehetett unokája középiskolai ballagásánBen Affleck és Casey Affleck édesanyja 2026. június 2-án, 83 éves...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 20:01

Ekkor érkezik a vihar! GGigantikus vihar közelít 80 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon !– ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️ ❄️ ❄️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Ekkor érkezik a vihar! GGigantikus vihar közelít 80 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon !– ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️ ❄️ ❄️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Viharos fordulat jön vasárnap: 80 km/órás széllökés, jégeső és felhőszakadás is érkezhet A HungaroMet 2026. július...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 18:14

20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát

20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát

POLITIKAI FÖLDINDULÁS: 20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonátHárommilliárdos...

Hirdetés
Hirdetés