Ki emlékszik rá? Ma lenne 80 éves Takács Marika

Hirdetés
Ki emlékszik rá? Ma lenne 80 éves Takács Marika
Hirdetés

1957-től, a Magyar Televízió bemondónője. A magyar televíziós adások sugárzásának kezdetétől – egészen haláláig dolgozott. Az első bemondónők között volt. /Takács Mária, akit az ország Marikaként becézett, a televíziózás hőskorának csodált példaképe volt, akit szinte családtagként szerettek az emberek\./

Hirdetés

A retró korszak egyik legszebb, ugyanakkor legkiválóbb tévébemondónője volt Takács Marika. Generációk nőttek fel a gyönyörű hangját hallgatva, és bár a képernyőről mindenki ismerte, magánéletébe csak minimális bepillantást engedett. Olvasóinkkal együtt mi most betekintünk a családi fényképalbumába.

Hirdetés
A Rádió és Televízió évkönyv szerint egyébként 1957. július 25-én mondta el első konferálását a stúdióban, és nyugdíjazásáig a Magyar Televízió megbecsült munkatársa maradt. 1998-ban hunyt el.

Takács Marika férje, Kazimir Károly Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar rendező, színigazgató, tanár, érdemes és kiváló művész. A házaspár szeretett sétálni, sok időt töltöttek a szabadban. Ha tehették, órákat ültek egy padon, és csak beszélgettek,írja a bors

A Ki nyer ma? című műsor „alternatív” rádióadása, ahol Marikát egy idomított majommal ültették közös asztalhoz.

Hirdetés
A pletykák szerint Marika a felvétel után viccesen megjegyezte, volt már hasonló képességű riportalanya, úgyhogy nem lepődött meg az akción.

Hirdetés

Mivel Kazimir Károly sokat utazott, igyekeztek minden együtt töltött percet kihasználni. Ezen a képen is azt örökítették meg, amikor a rendező éppen külföldre indul, és Marika egészen a repülő ajtajáig kíséri.

A család kedvence, Tappancs és a gazdi. Marika mindig azt mondta, a kutya a második gyereke. (A házaspárnak egyetlen lánya született, Kazimir Annamari.

Hirdetés
) A helyszínt tahitótfalui nyaralójuk kertje adta. A család Károly haláláig birtokolta az ingatlant, ahol nagyon sok időt töltöttek. Nyaranta ott laktak, három hónapig dolgozni is onnan jártak. Marika legszívesebben olvasott és főzött a nyaralóban.

Hirdetés

Marika csillogó szépségéről és kameraérzékenységéről legendák szóltak. A fotósok szívesen készítettek róla portrékat. Itt éppen az MTV egyik stúdiójában pózol.

A színészek–újságírók rangadó meccsének megnyitóján készült fotográfián Marika mellett Koncz Zsuzsa.

Hirdetés
Helyszín: Népstadion.

Ismét egy tahitótfalui kép. Rátonyi Róbert a család jó barátjának vallhatta magát. Marikának volt egy kedvenc vendéglője a faluban (itt vacsoráztak együtt az esküvőjük után is), ez előtt pózolnak épp.

2018. november 25. (vasárnap), 10:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 07:09
Hirdetés

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az országZacher Gábor videója miatt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 06:05

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt kérni

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt kérni

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 05:30

Meghalt Ambrus László

Meghalt Ambrus László

Gyászol az ország: meghalt a magyar sport legendás alakja Mély fájdalommal érkezett a hír: nyolcvanegy éves korában,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 21:16

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

 Radics Gigi kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a magyar és az amerikai himnuszt is előadja az április 7-én, az...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:46

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet „A nap 24 órájában mellette...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:14

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kemény fagyok jönnek: akár havazhat is, mínusz 7 fok is lehet Úgy tűnik, a tavasz most egy időre megtorpan, és ismét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 14:18

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Bajor Imre: Egy Kivételes Színészi Karrier TörténeteBajor Imre, aki 12 évvel ezelőtt hunyt el, színészi karrierjét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 11:25

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportvilágot: kedden este elhunyt...

Hirdetés
Hirdetés