Kiadták a figyelmeztetést. MÁR LÁTSZIK MIKOR ÉRKEZIK A FAGY! Országos fagy érkezik, havazással, borzalmas hideggel köszönt be az igazi tél!

Hirdetés
Kiadták a figyelmeztetést. MÁR LÁTSZIK MIKOR ÉRKEZIK A FAGY! Országos fagy érkezik, havazással, borzalmas hideggel köszönt be az igazi tél!
Hirdetés

Országos fagy érkezik, havazással, borzalmas hideggel köszönt be az igazi tél

/Az igazi tél pedig januárban érkezhet, bár a meteorológus szerint elég nagy a bizonytalansági faktor ilyen hosszú távon, de a jelenlegi modellek alapján úgy tűnik, január 7\-től komoly fagyok és nagyobb mennyiségű, országos havazás érkezik, ami legalább két hétig kitart majd\./

Hirdetés

Vasárnap a reggeli rétegfelhőzet megszűnik és ragyogó napsütés ígérkezik. A kezdetben még erős északnyugati, északi szél fokozatosan veszít erejéből. Reggel -9 és -3, délután -1 és +4 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn sok napsütésre számíthatunk, csak kevés fátyolfelhőzet jelenik meg az égen.

Hirdetés
Hó nem lesz. Reggel -6, délután +2 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szilveszter napján napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de csak jelentéktelen hózápor, vagy zápor alakulhat ki. Eleinte a DNy-i, majd az ÉNy-i légmozgás élénkül meg. Reggel -9 és -1, délután 0 és +6 fok között várható a hőmérséklet, éjfélkor -6, -1 fok valószínű.

Újév napján fokozatosan csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap.

Hirdetés
Csak néhol lesz élénk az északias szél. Délután +1 és +6 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön és pénteken a hajnalban képződött köd napközben feloszlik, és mindkét nap változóan felhős idő ígérkezik. +3, +4 fok várható délutánonként – írja a Köpönyeg.hu.

2019. december 28. (szombat), 15:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 10:48
Hirdetés

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Négy Eximbank-ügylet miatt tett feljelentést a minisztérium – több mint ezermilliárd forintnyi finanszírozást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 09:30

FRISS! A nő, aki a fapados repülőn találkozott Orbán Viktorral, sírva fakadt

FRISS! A nő, aki a fapados repülőn találkozott Orbán Viktorral, sírva fakadt

Fapados repülővel indult útnak Orbán ViktorA hétvégén beszédet mond a Bálványosi Szabadegyetemen Orbán Viktor. A Fidesz...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 09:26

Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni Hadházyékat

Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni Hadházyékat

Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni HadházyékatTelkes András...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 08:45

Ma Grofó sírjánál jártunk.. a szemünk könnybe lábadt amikor megláttuk a sírját

Ma Grofó sírjánál jártunk.. a szemünk könnybe lábadt amikor megláttuk a sírját

Hat éve nincs velünk Nagy Grófo: különleges síremléke őrzi a szeretett muzsikus emlékétGyermekei és családja méltó...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 08:45

Most ülsz le -ha megátod! Itt van Sulyok vagyonnyilatkozata ! Ennyi pénze van!

Most ülsz le -ha megátod! Itt van Sulyok vagyonnyilatkozata ! Ennyi pénze van!

Itt van Sulyok Tamás vagyonnyilatkozata: 100 millió forint feletti megtakarítással távozik a köztársasági elnöki...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 08:13

Fotókon Magyar Péter és Varga Judit egykori balatoni háza: meseszép a 300 millióért eladó ingatlan

Fotókon Magyar Péter és Varga Judit egykori balatoni háza: meseszép a 300 millióért eladó ingatlan

Nincs több visszaút: Varga Judit eladja a Magyar Péterrel közösen épített álomotthontVége lehet egy fontos korszaknak...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 07:34

Évtizedekre visszanyúló kapcsolat köti össze Magyar Pétert és Orbán Viktor feleségét!

Évtizedekre visszanyúló kapcsolat köti össze Magyar Pétert és Orbán Viktor feleségét!

Meglepő közös múlt: Lévai Anikó többször ringatta csecsemőként Magyar PétertEgy belvárosi séta közben került elő a...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 06:43

Óriási NKA botrány: milliókat számoltak el Tóth Vera és Szulák Andrea nevében – pedig fel sem léptek

Óriási NKA botrány: milliókat számoltak el Tóth Vera és Szulák Andrea nevében – pedig fel sem léptek

Papíron felléptek, valójában ott sem voltak? Tóth Vera és Szulák Andrea nevén is milliókat számolhattak el Újabb...

Hirdetés
Hirdetés