Kiderült a szörnyű igazság!Ezért halt meg Molnár Roland

Hirdetés
Kiderült a szörnyű igazság!Ezért halt meg Molnár Roland
Hirdetés

Meghalt Molnár Roland

Egy húsevő baktérium fertőzése következtében vesztette életét egy 33 éves ózdi férfi, annak ellenére, hogy az orvosok minden lehetséges intézkedést megtettek a megmentésére. /Az RTL Híradó szerint a férfi súlyos állapotba került, és végül nem tudták megmenteni\./

Hirdetés
A húsevő baktérium, amely ezt a tragédiát okozta, általában ártalmatlanul él a bőrön, de súlyos betegséget okozhat, ha a szervezetbe jut, különösen sebek vagy műtétek során.
Hirdetés
Az ilyen típusú fertőzések megelőzése nehéz, a kezelés azonban sürgős antibiotikum-terápiát igényel.

„Életvidám férfi, egy két és fél éves kisfiú apukája és szerető férj. Molnár Roland 33 éve született Ózdon. Itt nőtt fel és élt. A budapesti Rendőrtiszti Főiskolára járt. Az ózdi Közterület Felügyeletnél állt munkába. 2016-ban került Budapestre. Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben dolgozik azóta is. Decemberben azonban minden megváltozott körülötte. 29-én egy húsevő baktériumot találtak a testében.

Hirdetés
Azonnal megműtötték, majd 31-én újra a műtőbe tolták. Az ujjaitól kezdve az egyik karját végig felnyitották, hogy ki tudják tisztítani” – írták korábban a fiatalemberről Ózd városának honlapján.

2024. január 09. (kedd), 07:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42
Hirdetés

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:47

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 17:56

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látniVan, amikor egy történet nem az...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:21

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

Szenzációs felfedezés: 1300 éves térkép borzolja a kedélyeket – tényleg átírhatja a magyar történelmet?Egy olyan lelet...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:26

Meghalt Chuck Norris

Meghalt Chuck Norris

Megdöbbent a világ: 86 éves korában meghalt Chuck Norris, az a férfi, akinek neve évtizedeken át egyet jelentett a...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:14

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.Pápai Joci...

Hirdetés
Hirdetés