Kiderült, hogy a haza zavart 11 éves kisfiú mitől halt meg. A kórházból haza zavarták, reggelre elhunyt

Hirdetés
Kiderült, hogy a haza zavart 11 éves kisfiú mitől halt meg. A kórházból haza zavarták, reggelre elhunyt
Hirdetés

Csupán 11 éves volt az az ötödikes, aki meghalt a szabolcsi Nyírmadán. A kisfiút az iskolában érte baleset, a kórházból viszont hazaküldték. Másnap reggel meghalt.

/Egyelőre vizsgálja a rendőrség, összefüggésben van\-e a gyermek halála azzal, hogy az iskolában leesett a lépcsőről\./

Hirdetés
Aznap ugyanis semmi komolyat nem észleltek az orvosok: először a háziorvoshoz mentek vele, majd a sürgősségire, de a fiú hazamehetett nyírmadai otthonába.

A tragédia másnap reggel történt: a fiú rosszul lett, s hiába jött azonnal a mentős és mentőhelikopteres segítség, nem tudták megmenteni az életét.

Hirdetés
Az RTL Klubnak a helyiek nyilatkoztak, akik annyit tudtak elmondani, hogy reggel összeesett és meghalt. A szülőket is kereste a Híradó, de mély fájdalmukban nem kívántak nyilatkozni – derült ki a riportból.

Az elsődleges vizsgálatok alapján koponyaűri vérzése volt, amelyet egy kórházban, ha megcsinlnak egy általános vizsgálatot kiderül. Azonban a 11 éves kisfiú esetében a kórház dolgozói gondatlanul jártak el, és nem vizsgálták meg, viszont haza küldték, hogy pihenjen és majd meggyógyul magától.

Hirdetés
A kisfiú reggelre életét vesztette.

2021. június 18. (péntek), 07:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49
Hirdetés

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:26

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Bérkövetést ígért a TISZA, most konkrét lépéseket sürget a nyugdíjasok érdekképviseleteHiába emelkedik egy nyugdíj az...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 15:04

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetettRendkívüli ülésre hívták össze...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:38

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:17

Agárdi Szilvi férje sírva tette meg a bejelentést!

Agárdi Szilvi férje sírva tette meg a bejelentést!

Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:44

Szívfacsaró hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szívfacsaró hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:15

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Kimaradt a megígért zöldség- és gyümölcsáfa-csökkentés a 2027-es költségvetésbőlMagyar Péter azonnali áfacsökkentést...

Hirdetés
Hirdetés