Kiderült !Újabb részletek derültek ki Dávid halálával kapcsolatban!

Hirdetés
Kiderült !Újabb részletek derültek ki Dávid halálával kapcsolatban!
Hirdetés

Mályinka — „Jó pár éve feltettem magamnak a kérdést, hogy akarok-e még 180 km/órával száguldozni a fák között, aztán rájöttem, hogy igen. /Huszonhat éve ezt csinálom, eköré szerveződik az életem, ezt élvezem” – mondta egy 2015\-ös interjúban a rutinos navigátor, Tóth Zsolt \(†48\), aki a Miskolc Rally Bánkút–Mályinka közötti gyorsasági szakaszán szenvedett halálos balesetet\./
Hirdetés
.

Szeretett sportágának hódolva, éppen a fák között száguldva érte a végzetes bukás...

Tóth és a pilóta, Dudás Gergő (23) autója a szombati viadalon átszakította a szalagkorlátot, ami a motor és a kerék között az utastérbe fúródott, majd a jármű továbbsodródott, míg egy fának nem csapódott.

Hirdetés
 A navigátor a helyszínen életét vesztette, Dudást komolyabb sérülések nélkül, sokkos állapotban szállították kórházba.

Tóth három lány édesapja volt, családja mellett évtizedek óta az autósportnak élt, társai imádtak mellette versenyezni.

A versenytársak a balesetet követően gyűltek össze és emlékeztek meg Tóth Zsoltról /Fotó: Facebbok

– Nemcsak a társam, a barátom volt, nem tudom felfogni, hogy nincs többé. Közel álltunk egymáshoz, többször vigyáztam a lányaira, amikor éppen dolga volt. A családja, a kislányai voltak a mindene, amikor pedig felvette az overallt és a sisakot, csak a versenyzés létezett számára – mondta lapunknak Kőváry Barna (45), Tóth korábbi pilótája. – Szerencse a szerencsétlenségben, hogy minden gyorsan történt, ő az itinert nézte, nem is vehette észre, mi történik.

Hirdetés
Nagyságát mutatja, hogy a miskolci megemlékezésen a magyar ralisport minden tagja gyújtott egy mécsest érte. Én is ott voltam, és volt egy pillanat, amikor jött egy enyhe fuvallat, és pont az én mécsesemet fújta el... Hiszek benne, ezzel Zsolt jelzett, hogy neki most már minden jó.

Hirdetés

Tóth Zsolt három évtizeden át volt navigátor, imádta a ralisportot /Fotó: Facebook

Ollé Sándor (51) hosszú éveken át volt Tóth pilótatársa, egészen a tavalyi évig. Nap mint nap beszélgettek, barátja halála borzasztóan megrázta.

– Tavaly megbeszéltük, én már nem tudom, és nem is akarom a leggyorsabb fiatal pilótákkal felvenni a versenyt, ő azonban szeretett volna továbbra is nagy sikereket elérni, s csatlakozott a fiatal Dudás Gergőhöz, akinek meg akarta tanítani a versenyzés csínját-bínját. Különleges ember volt, soha nem akart átlagos lenni – fogalmazott.

Hirdetés

Hirdetés

A navigátor a futamokon a Thoth nevet használva autózott /Fotó: MTI-Vajda János

Karmester volt a kocsiban

Kőváry szerint Tóth különleges személyisége a végletekig el tudta vinni a pilótát.

– Mi 2009-ben ültünk össze, és abban az évben a kategóriánkban magyar bajnokok is lettünk. Aszerint a felfogás szerint versenyeztünk, hogy ő a karmester az autóban, én csak a pedálokat kezelem. Rábíztam az életemet, ő pedig elhitte, hogy megcsinálom, amit mond – fogalmazott.

2020. augusztus 17. (hétfő), 07:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
2,3 milliárd forint került vissza az államhoz – Vitézy Dávid újabb vagyonvisszaszerzésről számolt be

2,3 milliárd forint került vissza az államhoz

Újabb jelentős összeg került vissza az államhoz egy korábbi,...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33
Hirdetés

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Hirdetés
Hirdetés