Kihirdette: itt van Karácsony tíz pontja, ami alapján fogja vezetni Budapestet

Hirdetés
Kihirdette: itt van Karácsony tíz pontja, ami alapján fogja vezetni Budapestet
Hirdetés

Ma alakult meg a fővárosi önkormányzat. A díszterem annyira megtelt, hogy csak közel egy órás várakozás után lehetett oda bejutni. Az érdeklődőket egy idő után csak a folyosóra engedték be. /Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy Budapestet olyan várossá kell tenni, ahol nem kell választani haza és haladás között\./

Hirdetés

Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond az új összetételű Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén a Városháza dísztermében, amelyben elmondat, ahhoz, hogy olyan várost csináljunk, ahol a közösség a legfontosabb érték, nekünk is változnunk kell – jelentette ki az összellenzéki főpolgármester, aki szerint az új vezetőknek nem példabeszédeket kell tartani, nem példát kell statuálniuk, hanem inkább példát kell mutatniuk.

Hirdetés

Mint mondta, újfajta együttműködésre van szükség a városhatáron belül, a kerületvezetőkkel és a kormánnyal is. Budapest egyenrangú félként kíván tárgyalni a kormánnyal, mert a főváros nem lehet alárendelt szerepben.

Karácsony Gergely szerint három igazság van.  Senki nem dönthet a budapestiekről nélkülük. Senki nem veheti el a fővárosiaktól, ami az övék, nem vehetik el a fáit és a levegőt, a szó konkrét és átvitt értelmében sem. Budapest nem engedi szűkíteni autonómiáját, sőt visszakövetel belőle.

Hirdetés

Budapest két város egyben az egyik az itt élőké, de azoké is, akik nem itt élnek, de egy nemzet tagjai, Budapest értük is felelősséggel tartozik – fejtette ki. Hozzátette: Budapestnek közösséget építő, szabad várossá kell válnia.

Az ígéretek beváltását ígéri

A választások adta erős felhatalmazást Karácsony megtisztelőnek és egyúttal kötelező erejűnek nevezte. Majd azzal folytatta, hogy a korábbiaktól eltérő programmal állt a választók elé a kampányban és most szokatlan módon azt teszi, amit ígért.

Hirdetés

Karácsony Gergely ezután kihirdette azt a tíz alapértéket, amely mentén fogják vezetni a fővárost:

Egyenlőtlenségek mérsékléseNem üzleti vagy pártérdekek mentén dolgoznak, hanem a közösségért.Fellépnek a kilakoltatások ellenKi kell venni a részüket a klímaváltozás elleni harcban.Zöldterületek növelése.Fenntartható közlekedés.23 kerületből álló egység, a külső és belső területeknek egyenlő lehetőséget kell biztosítani a fejlődésre.

Hirdetés
Kulturális sokszínűség.Minden jelentősebb döntés előtt ki kell kérni a városlakók véleményét.

 

Ezútán városatyák elfogadták a napirendet, majd a főpolgármester-helyettesekről, illetve az illetményekről szóló előterjesztést tárgyalták. Karácsony első helyettesnek Gy. Németh Erzsébetet javasolta, aki a város kulturális feladatokért felel majd, Tüttő Kata pedig városüzemeltetési helyettes lesz. Dorosz Dávid elsősorban a klímavészhelyzet kezeléséért lesz felelős.

Hirdetés

A korábbi ellenfélből harcostárs lett: Kerpel-Fronius Gábor az okosváros, társadalmi részvétel, míg Kiss Ambrus a pénzügyekért és a városháza működtetésének felelőse lesz.

Forrás: hirhugo.hu

2019. november 05. (kedd), 17:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 15:28
Hirdetés

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 19 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 19 megyére figyelmeztetnek

Hőség után zivatarok, jég és viharos szél érkezhetA HungaroMet Nonprofit Zrt. 2026.07.01. 13:21-kor kiadott...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:59

Drámai hír érkezett Ákosról! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír érkezett Ákosról! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak ÁkosnálRosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:16

Rács mögé küldené Orbán Viktort Hadházy Ákos: szerinte a bűnismétlés veszélye miatt kellene azonnal letartóztatni

Rács mögé küldené Orbán Viktort Hadházy Ákos: szerinte a bűnismétlés veszélye miatt kellene azonnal letartóztatni

Hadházy Ákos szerint Hatvanpuszta önmagában is elég lehetne a felelősségre vonáshozHadházy Ákos a Klubrádió 2026....

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:11

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 júliusában

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 júliusában

KOS (03.21.–04.19.)Júliusban meginoghat az, amit eddig biztosnak hittél. Egy közeli baráttal vagy családtaggal való...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 13:34

Parlamenti döntés született: Magyar Péterék alaposan megszorították a polgármestereket

Parlamenti döntés született: Magyar Péterék alaposan megszorították a polgármestereket

MOST ÉRKEZETT! Döntött a parlament: Magyar Péterék legyalulták a polgármestereketRendkívüli ülésen döntött a parlament,...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 13:12

Magyar Péter rábólintott a férfiak 40 év utáni nyugdíjára

Magyar Péter rábólintott a férfiak 40 év utáni nyugdíjára

Magyar Péter rábólintott a férfiak 40 év utáni nyugdíjáraA keddi parlamenti ülésen komoly téma került napirendre: a...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 12:44

Friss fejlemény érkezett: Forsthoffer Ágnes ügyében lépett Magyar Péter

Friss fejlemény érkezett: Forsthoffer Ágnes ügyében lépett Magyar Péter

FRISS! Magyar Péter lépett Forsthoffer Ágnessel kapcsolatbanKülönös bejegyzés érkezett a parlamenti botrány utánMagyar...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 12:10

??́???????? ??????? a híres magyar színésznő!

??́???????? ??????? a híres magyar színésznő!

Meghalt Csernus Mariann, a magyar színházi élet egyik nagy alakjaGyászol a magyar színházi világMeghalt Csernus Mariann...

Hirdetés
Hirdetés