Kilakoltatás várt rá, inkább kiugrott. A kecskeméti férfi azonnal szörnyethalt

Hirdetés
Kilakoltatás várt rá, inkább kiugrott. A kecskeméti férfi azonnal szörnyethalt
Hirdetés

Lezuhant egy ember Kecskeméten egy panelház hatodik emeletéről szombaton.

Szombaton a reggeli órákban egy ember lezuhant egy panelház hatodik emeletéről Kecskeméten, a Március 15. utcában. /Azonnal életét vesztette \- írja a Baon\./

Hirdetés
hu. A lap információi szerint közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, ami alapján valószínűsíthető, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Hirdetés

A szomszédok is megszólaltak az ügyben, és azt mondták, hogy egy jóravaló férfi lakott ott, de a svájci frank hitelét még forintosítva sem tudta fizetni, mivel nem volt annyi bevétele, mint amennyit a bank követelt tőle havonta. Annak idején felvett 4 millió forintot, az évek alattk közel 6-ot fizetett vissza, és még mindig tartozott 8-al a banknak. Mivel nem tudta fizetni, így kilakoltatás várt rá, amit ő nem tudott feldolgozni..

Hány ember fogja még a halált választani ebben a kilátástalan országban? Rendkívül elszomorító, és tehetetlen az ember..Senki nem segít, és csak bele rúgnak egyet abba, aki a földön van.

Hirdetés

VIA

2019. január 20. (vasárnap), 09:50

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 21:36
Hirdetés

HIVATALOS! Felrobbant Magyarország! EBBEN a pillanatban jött Magyar Pétertől! Végleg eldőlt a 13 és 14-ik havi nyugdíj sorsa! - ITT a sokkoló bejelentés:

HIVATALOS! Felrobbant Magyarország! EBBEN a pillanatban jött Magyar Pétertől! Végleg eldőlt a 13 és 14-ik havi nyugdíj sorsa! - ITT a sokkoló bejelentés:

Megmarad a 13. havi nyugdíj, a 14. haviból egyheti összeggel számolnak – ezek a friss tervek 2027-reA nyugdíjasok...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 20:36

Magyar Péter vezeti a 100 legbefolyásosabb magyar listáját!Orbán Viktor egyre lentebb süllyed!

Magyar Péter vezeti a 100 legbefolyásosabb magyar listáját!Orbán Viktor egyre lentebb süllyed!

Magyar Péter vezeti a 100 legbefolyásosabb magyar listáját!Orbán Viktor egyre lentebb süllyed! Teljesen átrendeződött a...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 19:59

Megdöbbentő hír Agárdi Szilviről! Váratlanul változott az állapota – párja percekkel ezelőtt számolt be a fejleményekről!

Megdöbbentő hír Agárdi Szilviről! Váratlanul változott az állapota – párja percekkel ezelőtt számolt be a fejleményekről!

Agárdi Szilvi végre jó hírt osztott meg: enyhülnek a fájdalmai, elindult a javulásHosszú, fájdalmas hetek után biztató...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 19:18

Németh Balázs eljárást kezdeményez Forsthoffer Ágnes ellen

Németh Balázs eljárást kezdeményez Forsthoffer Ágnes ellen

Újabb céges tisztséget kér számon Forsthoffer Ágnesen Németh BalázsÚjabb vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 19:05

Az komoly: Magyar Péter úgy visszaszólt Toroczkainak, hogy az velőig hat

Az komoly: Magyar Péter úgy visszaszólt Toroczkainak, hogy az velőig hat

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 18:12

Magyar Péter és a barátnője Ilona felmásztak a Parlament tetejére - aztán váratlan dolog történt

Magyar Péter és a barátnője Ilona felmásztak a Parlament tetejére - aztán váratlan dolog történt

Magyar Péter Ilonával mászott fel a Parlament tetejére – a mozgó létránál kiszaladt belőle egy őszinte mondatMagyar...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 17:43

Toroczkai László váratlan bejelentetése, végleg kiszáll a Mi Hazánk!

Toroczkai László váratlan bejelentetése, végleg kiszáll a Mi Hazánk!

Toroczkai bejelentette: kiszáll a Mi Hazánk az NVVH elnökhelyetteseinek kiválasztásábólToroczkai László bejelentette,...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 17:17

Megdöbbentő! Váratlan fordulat állt be Agárdi Szilvi állapotában! - Párja percekkel ezelőtt tudatta az országgal: