Kíméletlenül kitálalt a hazai műtősnő! "Hányingerem van attól ami itt folyik! - Az egy dolog, hogy az orvosok több millió hálapénzt tesznek zsebre havonta, de EZ már több a soknál!"

Hirdetés
Kíméletlenül kitálalt a hazai műtősnő!
Hirdetés

Őszintén és kertelés nélkül elmondta, hogy milyen körülmények között és milyen munkarendben zajlik a magyar egészségügy.

/A szivárogtató műtősnő elárulta, hogy milyen elképesztően bizarr dolgok zajlanak a hazai egészségügyben\./

Hirdetés
Az orvosok panaszkodnak, mégis lelkiismeret nélkül több millió forintot tesznek zsebre havonta.

A műtősnő a neve elhallgatását kérte. Egy vidéki nagyvárosban dolgozik 12 éve műtéti asszisztensként kezdve pályafutását.

Régebben a fizetése 83 ezer forint volt, mára meglehet keresni 250 ezer forintot is.

Hirdetés
A brutális terhelés, a beosztások és az egyre romló légkör az, ami miatt az egészségügy olyan, amilyen. “Ha befejeztük az operációt, akkor mindig meg kell számolni, hogy minden eszköz és kendő megvan-e, különben engem vesznek elő. Mi takarítunk ki a műtőssegéddel a műtét után.” – mesélte.

“Reggel fél nyolctól kell dolgoznunk fél négyig, azután pedig az ügyeletes műtősnő leváltja a programozott műtéteken dolgozó kollégát.

Hirdetés
Mivel az ügyelet 24 órás, ezért másnap reggel fél nyolcig dolgozunk, és egy olyan nagy klinikán, mint a miénk, a programozott műtétek után jönnek az ügyeleti műtétek. Legtöbbször ezek egész éjszaka zajlanak, mert a sürgős, napközben érkezett betegeket ilyenkor operáljuk. Huszonnégy óra után, reggel fél nyolckor pedig kötelező hazamennünk, amióta létezik a kötelező pihenőidő. Csakhogy az ügyelet egy részét készenléti időnek minősítették, ami egy hülyeség, hiszen, ha készenlétben vagyok, akkor az azt jelentené, hogy kötelező elérhetőnek lenni telefonon, és ha szólnak, akkor be kell jönni dolgozni.
Hirdetés
” – folytatta.

A műtősnő arról is beszélt, hogy nagyon sok az arrogáns orvos, akik milliókat is zsebre tesznek havonta, mégis sokan panaszkodnak az orvosok elégtelen fizetése miatt. “Egyszerűen már már gyomorforgató ami itt megy..”

Egyszerű kiszámolni, egy nagyobb műtétnek ma százezer forint a tarifája, abból napi kettőt simán elvégeznek. Ügyeleti időben pedig műtik a saját betegeiket…

Hirdetés

Elmondta, hogy az intézmények felső vezetői nem szoktak és nem is mernek konfrontálódni a felettük lévő körökkel mert féltik az állásukat. Nincs összetartás az orvosközösségen belül, helyette inkább széthúzás és elszeparáció van. ” Mindenki félti a munkáját, és nagyon haragudnak egymásra azok, akik nem kapnak hálapénzt, és azok, akik rendszeresen kapnak.” – mesélte.Hirdetés

Ezek az állapotok tényleg tarthatatlanok, de senki sem tesz semmit.

Hirdetés
Sokak szerint szándékosság van a dologban, és nem véletlen, hogy a magyar egészségügy végig lélegeztetőgépen van tartva, élet és halál között. Ha szerintetek is tanulságos volt, kérjük osszátok meg, nyíljon fel a szeme minél több embernek!

2019. augusztus 04. (vasárnap), 22:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 11:31
Hirdetés

itt a vége !Gáspár Győzőtől búcsúzunk

itt a vége !Gáspár Győzőtől búcsúzunk

 Gáspár Győzőtől búcsúzunk – legalábbis karácsonyraGáspár Győzőnél idén betelt a pohár, pontosabban a hógömb: a showman...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 09:44

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

10 centis hótakaró fedte be a Soproni-hegységet – végre igazi fehér karácsony érkezett! ?❄️ A mediterrán ciklon igazi...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 08:23

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin Igazi önbizalom-fröccsel...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:37

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Kettős tragédia az M1-esen: a családja szeme láttára gázoltak halálra egy háromgyerekes rendőrt és egy román...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:06

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Rácalmás: szenteste drámai pillanatai a temetőbenSzenteste napján megrázó jelenetek játszódtak le Rácalmás temetőjében,...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 16:32

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásbólMély gyász borult...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 15:33

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Egyfecske nélkül maradt az ég – búcsú Horváth NikolettátólGyász borul ma a szavakra, mert elment valaki, aki hitt...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 09:43

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Felföldi Zoltán üzenete Evelinnek: rossz időben, rossz hangnemben – ezért lett ekkora a felháborodásEgyre nagyobb...

Hirdetés
Hirdetés