Kisgyerekek Rendőrt hívtak az anyjukra, aki rendszeresen verte és magukra hagyta őket

Hirdetés
Kisgyerekek Rendőrt hívtak az anyjukra, aki rendszeresen verte és magukra hagyta őket
Hirdetés

Egy édesanya veszélyeztette gyerekei testi és lelki fejlődését: a gyerekek állandó vitáknak és verekedéseknek voltak szemtanúi édesanyjuk és annak élettársa között. /Amellett, hogy a gyerekek kénytelenek voltak magukat ellátni, az anya őket is többször bántalmazta,írja a 24\./

Hirdetés
hu 

A dorogi nő három kisgyerekért – két vér szerinti fiúért és egy örökbefogadott fiúért – felelős. A gyerekek még nagyon fiatalok, a nagyobbik 14 éves, a két kisebb pedig 12 és 10 éves.
Hirdetés
A nő rendszeresen ivott, így – szülői kötelességei alól kibújva – gyakran nem végezte el a házimunkát, nem takarította a házat, nem készített ételt a gyerekeinek. Emellett a gyerekek rendszeresen annak voltak kitéve, hogy az anyjuk és az élettársa között zajló veszekedést hallgassák, ami gyakran verekedésbe is torkollott. Az egyik ilyen alkalommal riasztotta az egyik fiú a rendőröket, mert annyira eldurvult a verekedés.
Hirdetés

Az is kiderült, hogy az édesanya sokszor a gyerekeket is bántalmazta, káromkodott, ok nélkül szidta őket, amivel a gyerekek lelki világát teljesen tönkretette: a fiúk félénkké és visszahúzódóvá váltak az állandóan jelenlévő erőszak hatására.

Bár időnként az anya gondoskodott a gyerekek felügyeletéről, de voltak napok, amikor a gyerekek teljesen magukra voltak hagyva. De nem csak anyuka távolléte alatt kellett magukat ellátniuk a gyerekeknek, hanem szinte állandóan. A 14 éves vásárolt ételt a családnak abból a pénzéből, amit sportversenyeken szerzett.

Hirdetés
Ő készítette el a kistestvérei uzsonnáját is, amikor iskolába mentek. A házimunka elvégzése az örökbefogadott gyerek feladatává vált. A kisgyerek ebben teljesen kimerült, kikapcsolódásra pedig nem adott lehetőséget az anya.

Miután az egyik fiú kihívta a verekedés eldurvulásakor a rendőröket, az édesanyja végleg lemondott a gyerekekről való gondoskodásról: külföldre költözött és már anyagilag sem támogatja egyik gyerekét sem.

Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a bűncselekményt beismerő asszonyra.

2019. május 06. (hétfő), 23:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07
Hirdetés

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Hirdetés