Kiszivárgott Korda György végrendelete! MEGDÖBBENTŐ feltételnek kell eleget tennie Balázs Klárinak!

Hirdetés
Kiszivárgott Korda György végrendelete! MEGDÖBBENTŐ feltételnek kell eleget tennie Balázs Klárinak!
Hirdetés

VÉGRENDELKEZETT KORDA GYÖRGY! MEGDÖBBENTŐ, HOGY MI ÁLL BENNE! EGY MEGOSZTÁSSAL ÉS SZÍVECSKÉVEL KÍVÁNJUNK A MŰVÉSZ ÚRNAK JÓ EGÉSZSÉGET!.

/Megdöbbentő dologra kérte meg Korda György feleségét, Balázs Klárit\: halála után semmiképp se adja el a Villa Kordát, a második kerületi hotelt, amit évek óta üzemeltetnek\./

Hirdetés
A Blikk szerint nemrég kívül-belül megújult a fogadó, így az ingatlan akár egymilliárd forintot is érhet. Fél év telt el azóta, hogy befejődött a felújítás.

“Rengeteg pénzünkbe került, mindent a saját zsebünkből fizettünk ki.

Hirdetés
Nem vagyok üzletember, akár több év is lehet, mire megtérül a pénzünk. Ki tudja, megérem-e?” – mondta Korda György, aki egyébként százezres óradíjért lép fel,írja a lap.

„Minden a Jóisten akaratától függ, hogy mennyi időt ad nekem itt a Földön. De az biztos, hogy ha én nem leszek már, a Villa Korda akkor is működik majd. Megegyeztünk Klárikával, hogy ő viszi tovább a hotelt. A Villa Korda a közös gyermekünk, amíg lélegzünk, a miénk marad” – fogalmazott az énekes,írja a lap.

Klárika unokahúga lehet a Korda vagyon örököse, aki jelenleg is a Villa Kordában dolgozik.

Hirdetés
„Alice, a nővérem lánya gyönyörű, okos, nagyon jó fej, imádom! Persze nem csak én, Gyuri is. Saját lányunkként szeretjük, maximálisan bízunk benne. Bár minden szállodával kapcsolatos kérdést megbeszélünk, mivel én nem tudok állandóan ott lenni, ezért Alice vezeti főállásban, és nagyon is jól csinálja! Azt gondolom, hogy nagyon jó kezekben van nála a Villa irányítása…” – mondta a Story magazinnak Balázs Klári, de kikötötte, hogy korai még erről beszélni.
Hirdetés
Azt is elárulta, hogy a hosszú élet titka a sok utazás és az, hogy tervezik a jövőt,írja a lap.

Megosztással kívánjunk a művész úrnak jó egészséget!Forrás: http://www.magyarnep.me

2019. július 17. (szerda), 15:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 08:25
Hirdetés

Havazik Lillafüreden .??

Havazik Lillafüreden .??

 Havazik Lillafüreden .??❄️ karácsonyi hangulat április 9-én ??Csodavilággá varázsolta a tavaszba lopakodó tél...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 07:24

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyot ment a szarkasztikus videó: poénos fricskát kapott Orbán Viktor egy összevágott tartalombanEgyre több olyan...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:25

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

? Egy emberélet, amely talán megmenthető lett volna. Egy döntés, amely végzetesnek bizonyult. És két egészségügyi...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:21

Azonnal meghalt! ?️ Megverhették a kétéves Danikát

Azonnal meghalt! ?️ Megverhették a kétéves Danikát

?️ Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghaltNyugodj békében, kis angyalka! ? Az egész országot letaglózta a hír:...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:07

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson Ausztriában – szívszorító részletek láttak...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 05:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a művészvilág: 95 évesen meghalt A Pál utcai fiúk sztárja  Mario AdorfÚjabb fájdalmas veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 20:23

Ráismertek, ki látható a képen? ?✨ Ez a ritka, minden sallangtól mentes paparazzi felvétel egy imádott televíziós legendát mutat meg élete utolsó éveiben, nem sokkal a 2011-ben bekövetkezett halála előtt ??. A legtöbben egy különösen éles eszű, utánozhatatlan nyomozó szerepéből ismerték, akivel örökre beírta magát a televíziózás történetébe ?️?️. Az idő nyomot hagyott rajta, de a kisugárzása, a tehetsége és az emlékezetes alakításai máig ott élnek a nézők emlékezetében ?? Te már tudod, kiről van szó? ?? A megfejtésért nézd meg a felső kommentet! ⤵️?

Ritka paparazzi fotó! – Peter Falkot halála előtt, 2011-ben kapták lencsevégreKevés olyan televíziós legenda van,...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 15:24

Drámai hír érkezett Halász Juditról? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Halász Juditról? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Vitt volna be a lábam a színházba” – Halász Judit 83 évesen is megállíthatatlanHalász Judit neve régóta egyet jelent a...

Hirdetés
Hirdetés