Komoly döntés: Csobot Adél és Istenes Bence a gyerekeik érdekében teszik

Hirdetés
Komoly döntés: Csobot Adél és Istenes Bence a gyerekeik érdekében teszik
Hirdetés

Nehéz, de jobb lesz nekik így.

A népszerű és sikeres pár megtehetné, hogy megvásárol fiainak egy fél játékboltot, de tartják magukat ahhoz, hogy mindent csak mértékkel adnak meg nekik. /És ez saját gyerekorukra vezehthető vissza, ugyanis mindketten szegényen nőttek fel\./

Hirdetés

Adél még kislány volt, amikor elveszítette az édesapját, így az anyukája egyedül nevelte föl. Bár a mamája mindent megtett, hogy lányának boldog gyerekkora legyen, egyedülálló szülőként azonban meg kellett tanulnia nemet is mondani.

Hirdetés
Bence pedig hiába élt Németországba, édesanyja a testvérével együtt őt is egyedül nevelte. Bár az anya sok mindent megvont magától azért, hogy a gyerekeinek több jusson, így is szűkösen éltek. Bence éppen ezért már tizenéves korában elment a suli mellett dolgozni, hogy így segíthessen az édesanyjának és a húgának.

– Pincérkedtem, bútorokat cipeltem egy költöztető cégnél, mosogattam, csak hogy kicsit tudjak a családomon segíteni – mesélt a mostanra itt is, ott is sikerre jutott tévés minderről.

Hirdetés
– Az ember általában azt szeretné megadni a gyerekeinek, amit ő maga nem ért el, de én nem hiszek ebben. Mi is sokat szeretnénk nekik adni: lehetőségeket. Zenéljenek, sportoljanak, lássanak világot, vagy egyenek finomakat! Viszont azt szeretném, hogy legyenek tisztában a pénz súlyával, és ők is menjenek már el kamaszként dolgozni – úgy, ahogyan azt én is tettem. Ha a nagyobb gyereknek veszek egy játékot, én például elmagyarázom neki, hogy ezért apának sokat kellett dolgoznia.
Hirdetés
Ha pedig nem vigyáz a játékára, elveszem tőle. Tanulják meg a gyerekeim is, hogy mindenért meg kell dolgozni, és mindent, amit megszereztünk, meg kell becsülni.

2020. július 18. (szombat), 08:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39
Hirdetés

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:29

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Orbán Viktor emberek közé ment – nem hiszed el, hol sétálgatott, és mi történt körülötte! Szokatlan jelenetek...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 14:26

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter meghúzta a váratlant: Rétvári Bencét egyszerre két vezetői posztjáról is felmentette!Két fontos...

Hirdetés
Hirdetés