Koronavírus – Újabb szigorítások: ezt közölte Kásler Miklós

Hirdetés
Koronavírus – Újabb szigorítások: ezt közölte Kásler Miklós
Hirdetés

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere megtiltotta az egészségügyi, szociális és köznevelési ágazatban a szakmai tárgyú rendezvények személyes jelenléttel történő megtartását.

/Az Emberi Erőforrások Minisztériuma \(EMMI\) közleményében azt írta\: az ebbe a körbe tartozó rendezvényeket kizárólag online módon lehet megtartani\./

Hirdetés

Kivételt képeznek a közfeladat ellátásához közvetlenül kapcsolódó, online módon nem megtartható rendezvények, ezeket a megfelelő járványügyi megelőző intézkedések betartásával lehet lebonyolítani.

Hirdetés

A megelőző intézkedések betartása a szervezők felelőssége. A közfeladat ellátásához szükséges konferenciákat előre be kell jelenteni a megrendezés helye szerint illetékes népegészségügyi hatóságnak, amely a helyszín és a körülmények ismeretében meghatározza a rendezvényen egy időben jelenlévők maximális létszámát. A hatóságok a rendezvények helyszínein szúrópróbaszerű ellenőrzést végeznek.

Ez is érdekelheti: Felfüggesztették a tanítást ebben a Zala megyei iskolában: koronavírusos lett az egyik oktató

Hirdetés

A miniszteri utasításhoz csatolt eljárásrend felhívja a figyelmet az elsődleges és legfontosabb megelőző intézkedésre, hogy kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző személyek vegyenek részt a rendezvényen.

Rendkívül fontos a személyi higiéne betartása, kerülni kell a közvetlen testkontaktust, a hagyományos üdvözlési formákat. Javasolt az érintésmentes vírusölő hatású kézfertőtlenítő adagoló berendezés elhelyezése, a rendszeres takarítás és a felületek vírusölő szerrel történő fertőtlenítése.

Hirdetés

Tekintettel arra, hogy tünetmentes személy is hordozhatja a vírust, ezért nagyon fontos a 1,5 méteres távolság lehetőség szerinti tartása a résztvevők között. A WHO ajánlása szerint maszk viselése javasolt minden olyan helyen ahol nehézségekbe ütközik a távolságtartási szabályok betartása. Zárt térben, a kórokozók koncentrációjának csökkentése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a folyamatos vagy rendszeres, fokozott intenzitású természetes szellőztetésre is.

Hirdetés

2020. szeptember 09. (szerda), 19:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07
Hirdetés

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Hirdetés