Kövér László csúnyán elszólta magát: szerinte is szélsőjobboldali Orbán új olasz szövetségese, aki Magyarországra jön

Hirdetés
Kövér László csúnyán elszólta magát: szerinte is szélsőjobboldali Orbán új olasz szövetségese, aki Magyarországra jön
Hirdetés

Magyarországra jöhet az olasz szélsőjobboldali párt fővezére Matteo Salvini, erről Kövér László, a Fidesz parlamenti házmestere beszélt az MTV-ben. A híradóból az is kiderült, hogy Kövér László a napokban tett olaszországi látogatása során már találkozott is a Liga nevű nacionalista formáció vezetőjével, akiről Kövér László úgy fogalmazott jobbra van a Néppárttól- írta meg az az ATV

/Az, hogy ki milyen oldalra kerül a májusi európai parlamenti  választások után, attól függ, ki milyen álláspontot képvisel Európa jövőjét illetően – nyilatkozta már előre magyarázkodva Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Rómában a közmédiának\./

Hirdetés

Ahol többek között Matteo Salvini olasz szélsőjobboldali Liga vezetőjével tárgyalt.

Hirdetés
A fideszes politikus az M1 aktuális csatornán sugárzott Híradóban azt mondta: az egyik kérdés, amely összeköti őket, a migráció megítélése és Európa jövőjének megítélése abból a szempontból, hogy azt a családok támogatására vagy a bevándoroltatásra, a népességcserére akarják bízni. Ebben a tekintetben jelentős a nézetazonosság a két politikai erő között – emelte ki Kövér László, szintén egy picit elhatárolódva az amúgy teljesen vállalhatatlan párttól.
Hirdetés

Majd Kövér házelnök rögtön hangsúlyozta: a Fidesz az Európai Néppártban (EPP) képzeli el a jövőjét. Matteo Salviniék pedig – akik jelenleg a Nemzetek és Szabadság Európája képviselőcsoportban foglalnak helyet – egy új szövetséget próbálnak építeni.

Majd egy furcsa állítást fogalmazott meg Kövér László: a két párt (a Fidesz és a Liga) álláspontja ott találkozik, hogy a Néppártnak nyitottnak kell lennie a tőlük jobbra lévő politikai erők felé is.

Hirdetés
Magyarul Kövér László is elismerte, hogy Matteo Salviniék pártja egy szélsőjobboldali formáció. Ennek tudatában még rosszabb, amit utána közölt: a házelnök  elmondta, reményeik szerint április végén, május elején Magyarországra látogat Matteo Salvini.

Magyarul a Fidesz egy olyan pártvezérrel fog vircsaftot szervezni Budapesten, amelyik Kövér szerint is a szélsőjobboldalon van. Tehát még is csak igaza lett, a magyar ellenzéknek, hogy Orbánék már nyíltan kokettálnak az európai szélsőjobbal.

Hirdetés

Arra kérünk oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa Kövér László csúnya elszólását, hogy mindenkinek világos legyen, a Fidesz már a szélsőjobboldal felé tart.

Forrás: hirhugo.hu

2019. április 04. (csütörtök), 20:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 08:25
Hirdetés

Havazik Lillafüreden .??

Havazik Lillafüreden .??

 Havazik Lillafüreden .??❄️ karácsonyi hangulat április 9-én ??Csodavilággá varázsolta a tavaszba lopakodó tél...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 07:24

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyot ment a szarkasztikus videó: poénos fricskát kapott Orbán Viktor egy összevágott tartalombanEgyre több olyan...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:25

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

? Egy emberélet, amely talán megmenthető lett volna. Egy döntés, amely végzetesnek bizonyult. És két egészségügyi...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:21

Azonnal meghalt! ?️ Megverhették a kétéves Danikát

Azonnal meghalt! ?️ Megverhették a kétéves Danikát

?️ Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghaltNyugodj békében, kis angyalka! ? Az egész országot letaglózta a hír:...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:07

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson Ausztriában – szívszorító részletek láttak...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 05:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a művészvilág: 95 évesen meghalt A Pál utcai fiúk sztárja  Mario AdorfÚjabb fájdalmas veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 20:23

Ráismertek, ki látható a képen? ?✨ Ez a ritka, minden sallangtól mentes paparazzi felvétel egy imádott televíziós legendát mutat meg élete utolsó éveiben, nem sokkal a 2011-ben bekövetkezett halála előtt ??. A legtöbben egy különösen éles eszű, utánozhatatlan nyomozó szerepéből ismerték, akivel örökre beírta magát a televíziózás történetébe ?️?️. Az idő nyomot hagyott rajta, de a kisugárzása, a tehetsége és az emlékezetes alakításai máig ott élnek a nézők emlékezetében ?? Te már tudod, kiről van szó? ?? A megfejtésért nézd meg a felső kommentet! ⤵️?

Ritka paparazzi fotó! – Peter Falkot halála előtt, 2011-ben kapták lencsevégreKevés olyan televíziós legenda van,...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 15:24

Drámai hír érkezett Halász Juditról? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Halász Juditról? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Vitt volna be a lábam a színházba” – Halász Judit 83 évesen is megállíthatatlanHalász Judit neve régóta egyet jelent a...

Hirdetés
Hirdetés