Közeledik az őzek párosodása. Nagyon vigyázzatok az utakon, mert tele lesz őzzel

Hirdetés
Közeledik az őzek párosodása. Nagyon vigyázzatok az utakon, mert tele lesz őzzel
Hirdetés

Az elkövetkezendő hetekben, egészen augusztus közepéig, akár fényes nappal is találkozhatunk az utakon őzekkel, hisz javában zajlik az állatok párzási időszaka. /Az üzekedés alatt az állatok nappal is aktívak, figyelmetlenek, és gyakrabban ugorhatnak ki az útra, ezzel növelve a balesetveszélyt\./

Hirdetés

Az őz a legelterjedtebb nagyvadfaj Magyarországon, egyedszámát mintegy 360 ezerre becsülik. Az országban évente elütött 5000-6000 nagyvadból, több mint 4000 őz, mely balesetek túlnyomó része a párzási időszakban történik.

Hirdetés
Ilyenkor mindenhol felbukkanhatnak, nem csak a vadveszélyt jelző táblák utáni szakaszon.

Közlekedésbiztonsági szempontból komoly veszélyt jelent, a július végén elkezdődött és egészen augusztus közepéig tartó párzási időszak, hiszen erdők, mezők és termőföldek mellett különösen szürkületkor és az esti, éjszakai órákban nőhet meg a számuk. A járművek vezetői, ha nem számítanak a vadállatok hirtelen megjelenésére az utakon, akár komoly balesetek részesei is lehetnek.

Hirdetés

A járművezetők tehát ebben az időszakban jobb, ha nem megszokásból, hanem körültekintően, nagyobb figyelemmel és mérsékelt sebességgel közlekednek.

Különösen számolni kell vadállatok megjelenésére azokon az útszakaszokon, melyeket „vadon élő állatok” veszélyt jelző táblával jelölnek meg. Ezeket a táblákat ugyanis a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett útszakaszokon helyez el, ahol a vadak megjelenésének az átlagosnál is nagyobb a valószínűsége.

Hirdetés
Ilyen jelzőtábláknál – bár sebességkorlátozáshoz nincs kötve – érdemes lassabban, körültekintőbben közlekedni.

A motorkerékpárral közlekedők jóval védtelenebbek a gépjármű vezetőkhöz képest. Ezért részükről a vadveszélyes útszakaszokon még inkább indokolt a lassabb és óvatosabb közlekedés, s nem tanácsos a megengedett felső sebességértéket kihasználni.

Fontos tudni, hogy ebben az időszakban a különféle riasztók sem nyújtanak tökéletes biztonságot.

Amennyiben vaddal ütközünk, feltétlenül értesíteni kell a rendőrséget, mivel a vadelütés közúti balesetnek minősül.

Hirdetés
A helyszínelés jegyzőkönyve képezheti az alapját bármilyen további intézkedésnek. Értesíteni kell a területileg illetékes vadászatra jogosult szervezetet (általában vadásztársaságot) is, erről a rendőrhatóság gondoskodik.

Jogi szempontból nem mindegy, hogy vadveszély táblával jelzett, vagy anélküli szakaszon történik-e a baleset. Miután 2015-ben a vadgazdálkodást veszélyes üzemnek minősítették, arra a Polgári Törvénykönyv vonatkozó része irányadó, mely a járműben, illetve a vadállományban okozott kárt is pontosan szabályozza.

Hirdetés

Vadütközés esetén a gépjárműben esett kárt a biztosító akkor téríti meg, ha a gépjármű rendelkezett casco-biztosítással. Emellett az utóbbi években egyre több biztosítónál elérhető a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás mellé, kiegészítő biztosításként köthető, úgynevezett vadkár-kiegészítő biztosítás is, amely megoldást jelent ilyen esetekben.

2019. július 16. (kedd), 08:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:06
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Bugár Imre diszkoszvető, aki szembeszállt a kommunista rezsimmelA sportvilág egy rendkívüli egyéniségtől...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 08:25

Havazik Lillafüreden .??

Havazik Lillafüreden .??

 Havazik Lillafüreden .??❄️ karácsonyi hangulat április 9-én ??Csodavilággá varázsolta a tavaszba lopakodó tél...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 07:24

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyot ment a szarkasztikus videó: poénos fricskát kapott Orbán Viktor egy összevágott tartalombanEgyre több olyan...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:25

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

? Egy emberélet, amely talán megmenthető lett volna. Egy döntés, amely végzetesnek bizonyult. És két egészségügyi...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:21

Azonnal meghalt! ?️ Megverhették a kétéves Danikát

Azonnal meghalt! ?️ Megverhették a kétéves Danikát

?️ Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghaltNyugodj békében, kis angyalka! ? Az egész országot letaglózta a hír:...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:07

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson Ausztriában – szívszorító részletek láttak...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 05:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a művészvilág: 95 évesen meghalt A Pál utcai fiúk sztárja  Mario AdorfÚjabb fájdalmas veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 20:23

Ráismertek, ki látható a képen? ?✨ Ez a ritka, minden sallangtól mentes paparazzi felvétel egy imádott televíziós legendát mutat meg élete utolsó éveiben, nem sokkal a 2011-ben bekövetkezett halála előtt ??. A legtöbben egy különösen éles eszű, utánozhatatlan nyomozó szerepéből ismerték, akivel örökre beírta magát a televíziózás történetébe ?️?️. Az idő nyomot hagyott rajta, de a kisugárzása, a tehetsége és az emlékezetes alakításai máig ott élnek a nézők emlékezetében ?? Te már tudod, kiről van szó? ?? A megfejtésért nézd meg a felső kommentet! ⤵️?

Ritka paparazzi fotó! – Peter Falkot halála előtt, 2011-ben kapták lencsevégreKevés olyan televíziós legenda van,...

Hirdetés
Hirdetés