Krausz Gábor keményen üzent Tóth Gabinak

Hirdetés
Krausz Gábor keményen üzent Tóth Gabinak
Hirdetés

Mindössze egy nappal azután, hogy Krausz Gábor egyértelmű bejegyzéssel jelezte, hogy érzelmileg közel került Mikes Annához, volt felesége, Tóth Gabi nyilatkozatot tett az énekes magánéletével kapcsolatban. /Ebben elmondta, hogy már egy ideje tudott Gábor új szerelméről, és szívből kívánja, hogy hosszan tartó boldogságban részesüljön\./

Hirdetés
Tóth Gabi azt is elárulta, hogy ők négyen - Krausz Gábor, ő maga és párja, Papp Máté Bence, valamint Mikes Anna - jó kapcsolatot ápolnak, és már találkoztak is négyesben.
Hirdetés
Az énekesnő nyilatkozatát követően a sajtó arról cikkezett, hogy a négyes baráti társaságot alkot, ami Krausz Gábort kissé meglepte.

"Nincsenek ilyen találkozók, kivéve, amikor közös kislányunkat adjuk át egymásnak. Igen, volt olyan eset, hogy mind a négyen ott voltunk, tehát Anna is velem jött, a volt feleségem pedig a párjával érkezett, de ezen túlmenően csak néhány udvarias szó esett. Arra kérném mindenkire, hogy rólam, velem kapcsolatosan senki ne nyilatkozzon helyettem! Krausz Gábor és Mikes AnnaForrás: TV2

Hirdetés

De ha már valaki beszél rólam... akkor József Attila szavaival élve: mondja az igazat, ne csak a tényeket!" - fogalmazott Krausz Gábor a Borsnak.

2024. január 06. (szombat), 13:11

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48
Hirdetés

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:47

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 17:56

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látniVan, amikor egy történet nem az...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:21

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

Szenzációs felfedezés: 1300 éves térkép borzolja a kedélyeket – tényleg átírhatja a magyar történelmet?Egy olyan lelet...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:26

Meghalt Chuck Norris

Meghalt Chuck Norris

Megdöbbent a világ: 86 éves korában meghalt Chuck Norris, az a férfi, akinek neve évtizedeken át egyet jelentett a...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:14

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.Pápai Joci...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 13:51

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Szívszorító tragédia történt a 8-as főúton: meghalt az egyik fiatal rendőr, akit szolgálat közben ütöttek el. A 22 éves...

Hirdetés
Hirdetés