Lázár: Befejeztem !A miniszter távozik, szerinte a kormányon kívül is van élet.

Hirdetés
Lázár: Befejeztem !A miniszter távozik, szerinte a kormányon kívül is van élet.
Hirdetés

Lázár: Befejeztem

A miniszter távozik, szerinte a kormányon kívül is van élet. A továbbiakban a választóival akar találkozni, őket akarja meghallgatni. Büszke arra a munkára, amit a Miniszterelnökségen végzett.

/Miután Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban azt mondta, átalakításokat tervez és a Miniszterelnökségen egy másik típusú vezetésben gondolkodik, Lázár János inerjút adott a hódmezővásárhelyi Rádió 7\-nek\./

Hirdetés

Azt mondta, nem lesz a továbbiakban miniszter. 2014-ben Orbán négy évre kérte fel a Miniszterelnökség vezetésére.

"Ezt a munkát elvégeztem, kerek egésznek tekintem"

- mondta Lázár, aki elmondása szerint már ősszel jelezte a miniszterelnöknek, hogy a ciklus végén befejezi.

Hirdetés
A sajtóban is elkezdett terjedni ez a hír, ám Lázár most először mondta ki nyilvánosan, hogy távozik a kormányból.

Büszke arra, hogy létrehozta ott "a legerősebb csapatot", "a legkiválóbb tisztviselők itt dolgoznak", példaként az uniós források hatékony lehívását említette - számolt be az interjúról az index.

További terveiről azt mondta, Budapesten és a kormányon kívül is van élet, a választóival szeretne találkozni és őket meghallgatni.

Hirdetés

A Csongrád megyei 4-es számú, hódmezővásárhelyi és makói központú választókörzetben a szavazatok csaknem 52 százalékát elnyerő politikus hangsúlyozta, helyben az együttműködésre kell törekedni, nem a szembenállásra. Elmondta, már találkozott és konstruktív beszélgetést folytatott két kihívójával a jobbikos Kiss Attilával, és az MSZP-Párbeszéd jelöltjével, Rója Istvánnal. A jövő héten egyeztet Algyő független polgármesterével, Molnár Áronnal, akivel az utóbbi időszakban nem mindenben értett egyet, és kész a kapcsolat rendezésére Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármesterrel is.

Hirdetés

A politikus közölte, ehhez azonban "egy mondatot vár a kampányban elhangzottak okán". A városnak arra van szüksége, hogy megválasztott képviselői együttműködjenek egymással - hangsúlyozta Lázár János.

atv.hu/Rádió 7

2018. április 20. (péntek), 17:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33
Hirdetés

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 15:20

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Milyen végzettsége van Németh Szilárdnak? Iskolaigazgatóként is dolgozott a későbbi rezsibiztosNémeth Szilárd 1990-ben...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:59

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

Palik Lászlóval jön az új Exatlon, már keresik a KihívókatA TV2 2026. november 5-én, a Big Picture konferencián...

Hirdetés
Hirdetés