Lesújtó hír érkezett. Az éjszaka elment Denisz, a fájdalmunk csillapíthatatlan. Vigyázzák Angyalok Örök álmaid

Hirdetés
Lesújtó hír érkezett. Az éjszaka elment Denisz, a fájdalmunk csillapíthatatlan. Vigyázzák Angyalok Örök álmaid
Hirdetés

E pillanatban kaptam a letaglózó hírt az édesanyától: Elment Denisz. Több mint három hétig tartó (a hozzátartozók részére örökkévalóságnak tűnő) küzdelmét elvesztette.

/Akár úgy is fogalmazhatok, feladta a majd két évig húzódó egyenlőtlen harcot a végzetes kórral\./

Hirdetés
Amióta ismertem, számomra példaképül is szolgált, hiszen akaratereje, a jövőbe vetett hite úgy tűnt, nem ismer akadályt. Engedjék meg, hogy a naplója (ami most már végleg bejezetlen marad) részleteivel köszönjek el tőle!

„Elvégezték a lumbálást, csontvelőt vettek a szegycsontomból (mellkascsontomból).

Hirdetés
Vártuk az eredményeket. Utána anyut elhívták egy másik helységbe beszélgetni, én pedig nagyon ideges lettem. Elmondták neki, hogy remisszió történt. Nekem kissé nehezen mondta el, mert tudta, hogy nehezen fogadom el. Nem akartam elfogadni a terápiákat, mert tudtam, hogy fájdalmas. Mondtam, hogy inkább rakjanak ki egy erdőbe, és hagyjanak (…) Kicsit sajnálom, hogy nem kezdhettem el normálisan az egészségügyi középiskolát.
Hirdetés
De sokan azzal vigasztalnak, hogy sajnos, én saját magamon tanulom meg gyakorlatban azt, amit ott kellene.”

Kedves Denisz!

Búcsúzok tőled, mert úgy tűnik, mindent megtanultál!

Lelj békére és nyugalomra!

Megérdemled!

Balla Lajos

2020. november 08. (vasárnap), 10:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06
Hirdetés

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Hirdetés
Hirdetés