Levontam a megfelelő konzekvenciákat - írta a DK elnöke.Lemondott Gyurcsány Ferenc

Hirdetés
Levontam a megfelelő konzekvenciákat - írta a DK elnöke.Lemondott Gyurcsány Ferenc
Hirdetés

Nehéz szívvel hozom meg ezt a nehéz döntést – írta a Facebook-oldalán a DK elnöke.- a hircsarda nyomán

/„Egy ilyen elkeserítő eredmény után magunkba kell néznünk és újra kell értékelnünk az elmúlt 12 év alatt nyújtott teljesítményünket\./

Hirdetés
A puszta tény, hogy egy jelöltet azzal tudnak támadni, hogy száz százalékban én vagyok, önmagáért beszél. Éppen ezért lemondok a visszavonulásról, és még erőteljesebben veszek majd részt a napi politikában. Szarkasztikusan kommentelek majd minden egyes kormánydöntést különböző online fórumokon, kinevetem Orbán Viktort a testmagassága alapján és ígérem, hogy mindenhez hozzáteszem, hogy amikor én voltam a miniszterelnök, mennyivel jobb volt” – jelentette be Gyurcsány.
Hirdetés

Mint írja, le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat,

ezért visszamenőlegesen az összes Márki-Zay Pétert támogató posztot eltünteti a Facebook-oldaláról, és saját magáról szóló, visszadátumozott posztokkal helyettesíti.

Kidoboltatik

„A szavazók döntöttek: most rám van szükség, és én meghallottam a hívószót” – összegzett Gyurcsány, majd hozzátette, idén már Ibizán akart nyaralni egész évben, úgyhogy nem hiszi, hogy bárki is nála nagyobb áldozatot hozott volna a magyar politikában.

Hirdetés

Figyelem ez a cikk  a hircsarda nyomán készült .Fontos tudni ez nem egy sajtótermék. Ez egy  hírparódia! Ez a cikk egy feltüntetett hírnek látszó írás kizárólag a szerkesztőségnek látszó személyek álláspontját, vagy annak teljes ellentétét tükrözik. 

2022. április 14. (csütörtök), 08:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Sosem találnád ki, de válása után most VELE él együtt Gyurcsány Ferenc

Sosem találnád ki, de válása után most VELE él együtt Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc élete...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 20:31
Hirdetés

Megrendítő búcsú!Gyászol Keresztes Ildikó: nagyon megviselte a szörnyű tragédia

Megrendítő búcsú!Gyászol Keresztes Ildikó: nagyon megviselte a szörnyű tragédia

Elhunyt Margit József, a Kormorán egykori zenésze – Keresztes Ildikó személyes sorokkal búcsúzott75 éves korában...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 18:16

Magyar Péter nem finomkodott: keményen számonkérte Varga Judit új párját!

Magyar Péter nem finomkodott: keményen számonkérte Varga Judit új párját!

Magyar Péter lemondásra szólította fel Varga Judit párját – élesen visszavágott az ÁSZIsmét Windisch László, az Állami...

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 17:01

Döbbenetes dolgok derültek ki Orbán Viktorról!Fidesz-szavazók többsége

Döbbenetes dolgok derültek ki Orbán Viktorról!Fidesz-szavazók többsége

Súlyos számok Orbán Viktorról: még a Fidesz-szavazók többsége sem zárja ki a kényes feltételezéstKellemetlen...

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 16:19

Bekeményített az önkormányzat: egyetlen forintot sem hajlandók fizetni a Tisza-kormánynak!

Bekeményített az önkormányzat: egyetlen forintot sem hajlandók fizetni a Tisza-kormánynak!

Bekeményített az önkormányzat: több mint egymilliárd forintot nem hajlandók átutalni a Tisza-kormánynak!Komoly...

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 15:14

Kizárják a műsorból a Házasság első látásra Renátóját? DÖBBENETES ELŐZETES LÁTOTT NAPVILÁGOT!

Kizárják a műsorból a Házasság első látásra Renátóját? DÖBBENETES ELŐZETES LÁTOTT NAPVILÁGOT!

Kizárás a Házasság első látásra műsorában: Renátó botránya után újabb fordulat borzolja a kedélyeketHatalmas veszekedés...

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 12:13

Haláos vonatbalset! Halálos áldozata van a Magyarországon történt vonattragédiának, melyen nyolcvanan utaztak, amikor… A cikk kommentben

Haláos vonatbalset! Halálos áldozata van a Magyarországon történt vonattragédiának, melyen nyolcvanan utaztak, amikor… A cikk kommentben

Halálos vonatgázolás Nagykanizsánál: nyolcvan utas továbbutazását kellett megszervezniMeghalt egy ember 2026. október...

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 10:45

Meghalt Pécsi Éva

Meghalt Pécsi Éva

Gyászol Hajdúszoboszló: elhunyt a szeretett pedagógus, fájdalmas sorokkal búcsúznak tőle kollégáiSzomorú hír érkezett...

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 08:20

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

Gyászol a Győri Nemzeti Színház: 51 éves korában elhunyt a társulat szeretett munkatársaSzomorú hírt közölt a Győri...

Hirdetés
Hirdetés