Ma a Balatonon ittam egy pohár vizet Tihanyban az egyik cukrászdában. 720 forintot fizetettek ki velem érte!

Hirdetés
Ma a Balatonon ittam egy pohár vizet Tihanyban az egyik cukrászdában. 720 forintot fizetettek ki velem érte!
Hirdetés

720 forint két pohár csapvízért! - némiképp megütközve fogadta a számlán szereplő összeget egy olvasónk, aki a Tihanyi Rege cukrászdában ivott meg egy kávét ismerősével és emellé kérték a vizet. /A vendéglátóhelyhonlapján egyébként szerepel a csapvíz az italok között, ám az ár nincs mellette feltüntetve\./

Hirdetés

-Két kávét kértünk, ami kifogástalan volt, és ehhez rendeletünk még két pohár csapvizet. A fizetéskor derült ki, hogy az is csaknem annyiba került mint a kávé.

Hirdetés
Csapvízként volt feltüntetve, tehát nem ásványvízről van szó - mondta lapunknak a vendég, aki a számlát is elküldte szerkesztőségünknek.

A Rege cukrászda fogalom a Balaton parti vendéglátóhelyek körében, az egyik legszebb panorámában gyönyörködhetnek a kávézó teraszáról a betérő vendégek. Az árak is ennek megfelelően lettek kialakítva, egy presszókávé 890 forint. A kínálatban szerepel szódavíz és csapvíz is.

Hirdetés

“A csapvíz ára természetesen szerepel az itallapunkon, ami alapján a vendégek tájékozódhatnak árainkról, mint minden más termék esetében.” - reagált megkeresésünkre a Rege cukrászda. “A tisztított víz árképzésénél figyelembe vesszük, hogy a helyben fogyasztott kiszolgálás minden termékhez megegyező szolgáltatást párosít, amelyhez igyekszünk a lehető legszínvonalasabb működési feltételeket biztosítani.

Hirdetés
Vendégeink körében e tekintetben eddig nem érkezett hozzánk panasz.”- írták lapunknak.

2022. június 30. (csütörtök), 08:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 12:36
Hirdetés

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Elindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozókHivatalos nyomozás indult a közpénzes flottatenderek...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:59

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:52

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 07:25

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Megvonnák Lázár János fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem végzi érdemben a parlamenti munkájátFekete-Győr András...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 06:44

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka Törökországból mutatta meg két fiát: így néz ki a 15 éves Marián és a 10 éves OlivérMajka nemrég őszintén beszélt...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 05:35

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő kiosztotta Magyar Pétert, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudottSzűcs Gábor támadni...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 04:55

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak2026. június 9-én, kedden súlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 19:51

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktumJelentős változás jöhet a szlovén–magyar...

Hirdetés
Hirdetés