Ma beöltöztem hajléktalannak, és kéregettem ételre, gyógyszerre stb.. ENNYI pénz gyűlt össze a nap végére Pesten, lehidalsz

Hirdetés
Ma beöltöztem hajléktalannak, és kéregettem ételre, gyógyszerre stb.. ENNYI pénz gyűlt össze a nap végére Pesten, lehidalsz
Hirdetés

Annyi olyan történetet hallottam, amiben arról beszéltek egyesek, hogy a hajléktalanoknak mennyire egyszerű, hiszen csak kiállnak, és kéregetnek, semmi dolguk nincs, csak tartani a markukat. /Nos ez a fajta hipotézisnek jártam utána\./

Hirdetés

Az Oktogonnál kezdtem, aztán elmentem a Szél Kálmán térre, majd a Lurdy háznál voltam, végül visszamentem a nyugati környékére. Ezt gyalog tettem meg, ez egy egész napos program volt számomra.

Hirdetés
A pénzt egy oldaltáskába gyűjtöttem, és kizárólag este, haza érkezésemkor számoltam meg.

 

Az emberekről pár szóban; nagyjából 4 féle emberrel találkoztam, és most itt csak azokat említem akiket leszólítottam. Értelemszerűen a gyerekeket, fiatal srácokat, lányokat, és gyerekkel a kezükben igyekvő anyukákat nem zaklattam. Számomra optimális korosztály a 30-50 közötti férfiak és nők voltak.

Hirdetés
Nézzük a négy típust :- az első típus elzavart, melegebb éghajlatra küldött, majdnem belém is rúgott.– számukra láthatatlan voltam. A szemükbe nézve beszéltem, mégsem vettek észre.- kedves megértő, segítőkész empatikus emberek, belőlük volt a legkevesebb.- kértem tőlük adtak, majd a köszönöm szót sem várták meg, már ott sem voltak.

Lényeg a lényeg, hogy nap végére 13.505 forintot gyűjtöttem össze, és nagyjából 1 kg-nyi élelmiszert is kaptam. Kiflik, zsemlék, pogácsák és egyéb péktermékek formájában.

Hirdetés
Ha ezt az összeget beszorozzuk 31 el akkor 418 655 forintot keresnék 1 hónap alatt!  Döbbenetes kísérlet volt ez számomra, hiszen az ember nem gondolná, hogy ilyen adakozóak a Budapesten élők! Ha legközelebb látsz egy hajléktalant étellel, meleg itallal segítsd, pénzt csak akkor adj, ha nem hiányzik onnan ahol volt, és nem bánod, hogy hova kerül.

Címlapfotó: illusztráció

Hirdetés

2023. február 16. (csütörtök), 18:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 09:04
Hirdetés

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítanáÚjabb aggasztó fordulatot vett a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 08:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Mély szomorúság rázta meg a rajongókat: 54 éves korában meghalt Nicholas Brendon, akit a világ leginkább a Buffy, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:47

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 17:56

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látniVan, amikor egy történet nem az...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:21

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

Szenzációs felfedezés: 1300 éves térkép borzolja a kedélyeket – tényleg átírhatja a magyar történelmet?Egy olyan lelet...

Hirdetés
Hirdetés