Ma Gesztesi sírjánál jártunk, amit otthagyott egy ember, azt leírni sem lehetne

Hirdetés
Ma Gesztesi sírjánál jártunk, amit otthagyott egy ember, azt leírni sem lehetne
Hirdetés

/Bár a család az utolsó pillanatig titkolta, hol vesznek végső búcsút az 56 éves korában elhunyt színésztől, a \[IMAGE_BLOCK_0\]\./

Hirdetés
megtudta, hogy Budakalászon, a Csalogány utcai sírkertben kísérik utolsó útjára. Gesztesi kiskorú gyermekeire való tekintettel zárt körű szertartáson búcsúztak el tőle. Így a színész tisztelői, távolabbi barátai, kollégái, rajongói és tanítványai sem vehettek részt a temetésen. Ők azonban mind bepótolták távolmaradásukat!

Több, mint egy héttel Gesztesi Károly búcsúztatója után ismét ellátogattunk a sírkertbe, és éppen egy rajongó, Ica ácsorgott a sírbolt előtt, aki elárulta, hogy a napokban egy fiatalokból álló csapatot látott álldogálni a sír előtt.

Hirdetés

„Gyakran kilátogatok a művész úr sírjához, mert nagyon kedveltem őt. Még mindig nem fogom fel, hogy ilyen fiatalon ment el közülünk. Legutóbb, amikor gyertyát gyújtottam az emlékére, észrevettem, hogy két új koszorút is hoztak a sírra, és négy különböző fényképet tűztek a virágok közé. Ezeken a fotókon mind-mind fiatalokkal van a művész úr. Biztos vagyok benne, hogy a búcsúztató után néhány nappal járhattak nála a diákjai.

Hirdetés
Ha visszagondolok, láttam is itt ácsorogni fiatalokat. Ölelkezve álldogáltak. Nagyon szerethették” – mondta el Ica.

Hirdetés

Fotó: Ripost/ Markovics Gábor

„A temetés zárt körű volt, a családon és a közeli barátokon kívül senki nem tudott elbúcsúzni tőle. De így ők is elköszöntek imádott tanáruktól, és ez nagyon szép. Egyébként feltűnt egy „köszönünk mindent” feliratú fénykép is, amin a drága színész úr és az általa szinkronizált mesehősök láthatók. Ezt egy rajongója hagyhatta itt” – folytatta az asszony, aki szinte elpityeredett, miután megpillantotta a Gesztesi hangja által életre keltett mesehős, Shrek játékfigurát.

Hirdetés

Fotó: Ripost/ Markovics Gábor

„Ilyen orgánummal, mint ami a művész úrnak volt, százévente születik egy ember. Azt hiszem, az ő búgó, utánozhatatlan, mackós hangja miatt szerették meg a magyarok azt a ronda, zöld ogrét. Ezt bizonyítja az a pici játékfigura is, amit a sírjára raktak. Nagyon meghatódtam, amikor megláttam” – magyarázta a rajongó, aki szerint igazi zarándokhellyé vált Gesztesi Károly nyughelye.

A további fotókat megnézhetitek a

Hirdetés
napilap szerdai számában!

2020. január 22. (szerda), 17:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 08:14
Hirdetés

Drámai friss hírek érkeztek!Ők a krakkói ámokfutás áldozatai! Hatan meghaltak Krakkó belvárosában, majd szörnyű felfedezést tettek a támadó otthonában

Drámai friss hírek érkeztek!Ők a krakkói ámokfutás áldozatai! Hatan meghaltak Krakkó belvárosában, majd szörnyű felfedezést tettek a támadó otthonában

Három perc alatt megállították a krakkói ámokfutót: hatan meghaltak a belvárosban, három holttestet az otthonában...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 07:53

Már a régi harcostársa is Orbán elszámoltatását sürgeti

Már a régi harcostársa is Orbán elszámoltatását sürgeti

Már a régi harcostárs is Orbán felelősségét vizsgálná – Pesty szerint elfogyott a felmentésA közpénzek sorsának...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 07:06

Meghalt Rothermel Ádám

Meghalt Rothermel Ádám

Gyászol a magyar futball: elhunyt Rothermel Ádám, az Újpest és Tatabánya egykori kapusaMeghalt Rothermel Ádám olimpiai...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 06:53

Teljesen összeomlott az ország a hír hallatán - Sajnos ez már biztos ?

Teljesen összeomlott az ország a hír hallatán - Sajnos ez már biztos ?

Bezárt az utolsó Update-bolt is: felszámolás alá került a hálózatot átvevő cégBezárt az egykor Schobert Norbert nevével...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 06:32

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Rothermel Ádám, az olimpiai ezüstérmes kapust barátai és egykori klubja is gyászoljaÉletének 79. évében elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Hirdetés
Hirdetés