Macron elnök csúnyán beszólt Orbán Viktornak

Hirdetés
Macron elnök csúnyán beszólt Orbán Viktornak
Hirdetés

A kompromisszum érdekében az észszerűség határáig kész elmenni, de tovább nem - mondta Macron francia elnök annak kapcsán, hogy Magyarország megvétózza a globális társasági minimumadó bevezetését.

/Mint ismert, a magyar álláspont az, hogy a globális minimumadó bevezetése adóemelést, a versenyképesség csökkenését és munkahelyek megszűnését jelentené Magyarországon, ezért a kormány a nemzetközi nyomás ellenére sem támogatja az erről szóló uniós irányelv elfogadását\./

Hirdetés
Erről korábban Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt. Az uniós pénzügyminiszterek tanácsában azt is mondta, hogy Európa olyan adóteher bevezetésére készül, amely lassítja, nehezíti az európai gazdaságokat, amíg mások kivárnak, és nem készülnek ilyen típusú adó bevezetésére.
Hirdetés

Miért ellenzi a kormány?

Globálisan, tehát az egész világon - pontosabban 135 országban az OECD javaslata alapján vezetnék be a globális társasági minimumadót. A cégeknek minimum 15 százalékos társasági adót kellene fizetniük. Ahol ennél kevesebb adót szedtek eddig ezen a címen, már nem lesznek vonzóak a társaságok számára, ha az adóteher ugyanaz lesz, mint máshol. Főleg azért, mert a különbözetet otthon kellene kifizetni, az adott cég "hazájában", azaz Magyarországról, ahol a társasági adó alacsonyabb, mint máshol, még több pénz vándorolna ki.

Hirdetés
Az Európai Unió egységesen szeretne csatlakozni a globális társasági minimumadóhoz, egyedül Magyarország nem.

„Mindent meg fogunk tenni, hogy Magyarország visszavonja a globális minimumadóra vonatkozó vétóját”

- jelentette ki Emmanuel Macron az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács péntek délután Brüsszelben befejeződött másfél napos ülése után a Népszava cikke szerint. A francia elnök szerint az észszerűség határáig készek elmenni a kompromisszum érdekében, de tovább nem.

Hirdetés

2022. június 25. (szombat), 14:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14
Hirdetés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 09:48

Tragédia a Palatinus Strandon: vízbe fulladt egy hatéves kislány

Tragédia a Palatinus Strandon: vízbe fulladt egy hatéves kislány

Tragédia a Palatinus Strandon: vízbe fulladt egy hatéves kislánySzombaton szörnyű baleset történt a budapesti Palatinus...

Hirdetés
Hirdetés