Magyar Péter:Áruló vagyok-e? Most elmondom az igazat

Hirdetés
Magyar Péter:Áruló vagyok-e? Most elmondom az igazat
Hirdetés

Áruló vagyok-e.



Gyermekkorom óta érdekel a közélet. /7 éves koromban ott voltam a dunai vízlépcső elleni tüntetésen, majd Nagy Imre újratemetésén, 12 évesen hosszú órákig álltam sorba a családommal Antall József ravatalánál, pedig a szüleim Fidesz szavazók voltak\./
Hirdetés
2006-ban a rendőri túlkapások egyik sérültjét képviseltem és két igaztalanul megvádolt barátomat mentettem meg friss ügyvédjelöltként a börtöntől. Nagyapámmal, Mádl Dalmával, Fábry Sándorral és sok neves ügyvéddel akkoriban létrehoztam a “Ne Féljetek!” Alapítványt, aminek célja a sérültek megsegítése volt.
Hirdetés
Gulyás Gergellyel hónapokig küzdöttünk a kossuth téri kordonok elbontásáért. 8 évig voltam a kormány diplomatája, vezettem állami céget és viseltem vezető pozíciókat.



Mindig is Fidesz szavazó voltam. Mindig is a polgári Magyarországért szerettem volna dolgozni. Egy olyan országért, amiről Márai Sándor ír. Nem gazdagodtunk meg, tisztességes színvonalon neveljük a gyerekeinket. Mindig is kritikus voltam befelé a rendszer hibái miatt, nem tudtam elfogadni a megmagyarázhatatlan mértékű gazdagodásokat, a visszaéléseket, a szakmai döntéseket felülíró politikai szándékot, a hatalomgyár totális kiépítését és a magyarok egymás ellen uszítását.
Hirdetés
Sajnos be kellett lássam, hogy ez a rendszer semmilyen kritikát nem tűr meg.



Hiszem, hogy a magát polgári oldalnak nevező politikai tömb eminens érdeke a korrekció és a megtisztulás. Hiszem azt is, hogy szükség van olyan fedhetetlen, középen álló politikai erőre, amely képes ellenőrizni és korlátozni a mindenkori hatalom túlkapásait. Hiszem, hogy a magyar társadalom jelentős részében - politikai hovatartozástól függetlenül - megérett az igény a változásra, a tisztességes kommunikációra, egymás tiszteletére és egymás magyarságának tiszteletben tartására.
Hirdetés



Jogász családból származom, nagyapám, Erőss Pál, talán az ország legnépszerűbb jogásza volt a Jogi Esetek című műsornak köszönhetően. Ő, a népszerűsége csúcsán, 1989-ben lemondott a legfelsőbb bírósági pozíciójáról, az utolsó állampárti igazságügyi miniszter vállalhatatlan lépései miatt. 56 évesen új, ügyvédi karriert kezdett és soha nem kellett a tettei miatt szégyenkeznie és mindig tiszta lelkiismerettel tudott tükörbe nézni.
Hirdetés
Tőle tanultam meg, többek között azt is, hogy sosem a pozíciók és a talmi gyöngyök számítanak, hanem hogy az ember valóban hallgasson a szívére. Tudom, hogy föntről ő is támogat most.



Áruló volt-e von Stauffenberg a Hitler elleni merényletnél, vagy Görgei Artúr a világosi fegyverletételnél, vagy Nagy Imre, aki hithű kommunistából lett a forradalom miniszterelnöke? Szerintem nem.



2024. február 20. (kedd), 16:37

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Most érkezett !Csütörtök délelőtt meghalt a híres Magyar sportoló !

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt Arany Éva, az 1957-es vb-ezüstérmes válogatott oszlopos...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 11:50
Hirdetés

Most már biztos hogy elmarad az augusztus 20 tűzijáték! Itt a hivatalos tájékoztató !

Most már biztos hogy elmarad az augusztus 20 tűzijáték! Itt a hivatalos tájékoztató !

Nem lesz tűzijáték augusztus 20-án Cegléden – biztonsági és technikai okok miatt marad el az ünnepi látványosságAz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 07:26

Elképzelhető , hogy estére már nem lesz ivóvíz a Pest vármegyei városban

Elképzelhető , hogy estére már nem lesz ivóvíz a Pest vármegyei városban

Lehet, hogy estére már nem lesz ivóvíz Gödöllőn – Vészhelyzet alakulhat ki a Pest vármegyei városbanA forróság nemcsak...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 07:12

Végre megjött! Elérte Magyarországot a vihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR >>>

Végre megjött! Elérte Magyarországot a vihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR >>>

Figyelmeztető előrejelzés: Heves zivatarokra és kánikulára számíthatunk július 7-én – veszélyes időjárás tombolhat az...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 06:55

PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 5 km-es a torlódás, forgalmat megállították, sávzárás.A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5 kilométeres.

PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 5 km-es a torlódás, forgalmat megállították, sávzárás.A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5 kilométeres.

? Friss közlekedési hírek – balesetek, torlódások, útlezárások 2025. július 7-én, hétfő reggel 8:28-korA hétfő reggelek...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 06:28

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Turcsányi Erzsébet, a Budapest Bábszínház ikonikus bábművészeÉletének 86. évében távozott a magyar bábjátszás...

Mindenegyben blog
2025. július 07. (hétfő), 05:18

Tömegszerencsétlenség:Nyolc magyar diák sérült meg a buszbalesetben

Tömegszerencsétlenség:Nyolc magyar diák sérült meg a buszbalesetben

Nyolc magyar diák sérült meg a szabadkai buszbalesetben – már úton vannak hazafelé Nyolc magyar diák sérült meg...

Mindenegyben blog
2025. július 06. (vasárnap), 19:26

❗️Július 6-tól NE hagyjon nyitva se ablakot, se ajtót – egy perc is elég, hogy kifosszanak!❗️

❗️Július 6-tól NE hagyjon nyitva se ablakot, se ajtót – egy perc is elég, hogy kifosszanak!❗️

❗️Július 6-tól NE hagyjon nyitva se ablakot, se ajtót – egy perc is elég, hogy kifosszanak!❗️Ahogy a nyár közepéhez...

Mindenegyben blog
2025. július 06. (vasárnap), 14:18

Tömegszerencsétlenség történt, sok a sérült - Felborult egy busz Kungyalunál

Tömegszerencsétlenség történt, sok a sérült - Felborult egy busz Kungyalunál

Felborult egy busz Kungyalunál – Tömegszerencsétlenség történt, sok a sérültKungyalu, 2025. július 6. – Súlyos...

Hirdetés
Hirdetés