Magyar Pétert megzsarolták !Ez a hölgy 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőle

Hirdetés
Magyar Pétert megzsarolták !Ez a hölgy 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőle
Hirdetés

Evelin a barátnőm volt, szívből szerettem. 2023 áprilisa óta támogattam őt anyagilag. Akkor is amikor nem voltunk együtt és senki nem segített neki.

/Sokat tanultunk egymástól, elhitette velem hogy viszontszeret, olyannyira, hogy azt gondoltam, hogy vele szeretném leélni az életemet\./

Hirdetés
Amikor azonban megkértem a kezét, hirtelen kilépett az életemből.

Hónapokkal később bukkant csak fel, közvetlenül a Partizános interjú után, ő maga keresett fel, azzal hogy mégis szeretne velem újra összejönni. Hittem neki.

Az tavaszi turbulens időszakban komoly nyomás nehezedett rám, szerettem volna, ha van valaki mellettem, akiben bízhatok, aki támogat.

Hirdetés
Tudta hogy milyen terhelés alatt vagyok, de amikor valóban szükségem lett volna rá, nem volt mellettem. Ebben az időszakban is én tartottam el, én fizettem a lakását. Ekkor kezdett világossá válni számomra, hogy Evelin nem velem akar lenni, hanem csak lehetőséget látott bennem. Ahogy mondta, soha nem volt ilyen közel a “first lady” pozícióhoz. Mikor szakítottunk, akkor vált teljesen nyilvánvalóvá számunkra, hogy mi motiválta igazából a velem való kapcsolatában.
Hirdetés

A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a TISZA Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nem csak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget.

Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével Kubatov Gáborral és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az indexen megjelent hazug propaganda interjút.

Hirdetés

A kapcsolatunknak nem úgy és nem azért lett vége, ahogy az interjúban elhangzott, hanem a fenyegetései miatt, illetve azért, mert rájöttünk arra, hogy Evelin hang- és képfelvételeket készített a velem és a párt vezetőivel folytatott beszélgetéseiről és vitáiról. A Fidesszel kötött piszkos megállapodásának részét képezi a hang- és képfelvételek átadása is.

Amikor pár hete Radnai Márk alelnökkel szembesítettük Evelint azzal, hogy több forrásból tudomásunk van az állampárttal kötött undorító, az orosz titkosszolgálatokat meghazudtoló megállapodásáról és arról, hogy 11 órányi felvételt adott át Kubatovéknak, meglepődött, de semmit nem tagadott.

Hirdetés

Evelint a történtek és a fenyegetései ellenére az utolsó pillanatig meg akartuk óvni a büntetőjogi és politikai következményektől. Megkértük, hogy próbáljon kifarolni a Fidesz vezetésével megkötött megállapodásból, de ő láthatóan másképp döntött.

Ebben a helyzetben nem tehetek mást, mint hogy feljelentést teszek zsarolás bűntette miatt az illetékes hatóságnál. Milyen érdekes, hogy valakinek eszébe jut annak a propagandának interjút adni, amely tavasszal egy hónapon keresztül gyalázta a saját édesanyját…

Sokszor hittük azt, hogy a Fidesz eddigi tetteinél nincs lejjebb, de mindig alulbecsüljük őket.

Hirdetés
Most, hogy a saját felméréseik szerint a TISZA Párt utolérte őket a népszerűségi listán újabb Tónika Show-t rendeztek.

Innen is üzenjük Rogán Antalnak, Kubatov Gábornak és a gazdájuknak, Orbán Viktornak, hogy nem ijedünk meg a stázi módszerektől sem és bármit is tesznek, bármilyen maffia módszerhez nyúlnak is, mi akkor is lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat és magyar emberek millióival közösen építünk egy békés, igazságos és élhető Magyarországot.

Hirdetés

Október 5-én találkozunk a közmédiának csúfolt propagandagyár előtt!

ui.: Vogel Evelin nem az első és nem az utolsó, akik anyagi hasznot látnak abban, hogy az állampárttal összejátszva az én hitelességem és a demokratikus törekvéseinket tönkretegyék. Nagyon szerettem Evelint. Óriási csalódás amit tett. De ami nem öl meg, az megerősít.

2024. szeptember 25. (szerda), 08:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 17:10
Hirdetés

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 16:08

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn súlyos állításokat fogalmazott meg2026-06-27-én megjelent nyilatkozatában Laczó Adrienn arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 15:16

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 14:16

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar PétertőlA parlamenti vita, amely...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:29

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:59

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:56

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Dagad az aranykonvoj-ügy, gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu JánostÚjabb fordulatot vett az aranykonvoj-ügy: a...

Hirdetés
Hirdetés