Magyarországon 736 ezer forint a fiatalok átlagos megtakarítása

Hirdetés
Magyarországon 736 ezer forint a fiatalok átlagos megtakarítása
Hirdetés

Átlagosan 736 ezer forint megtakarítása van egy magyar fiatalnak

/Idén, a második negyedévben a 19\-29 évesek 58 százalékának volt megtakarítása, és csak 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem takarít meg \- derül ki a K&H\-csoport ifjúsági indexéből\./

Hirdetés
Ez az 58 százalék a valaha mért legmagasabb érték.

Az adatok alapján a 26-29 éves korosztályban többen vannak, akik nem gyűjtenek (31 százalék), míg a 19-25 évesek között mindössze 14 százalék ez az arány.

Korábban a legtöbben a hónap végén - esetlegesen - megmaradó forintjaikat tették el későbbre, most 35 százalékuk már hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget - közölte a K&H.

A fiatalok nagy része, 49 százaléka lakásra gyűjt, ám azok aránya is nőtt, akik utazni szeretnének.

Hirdetés
 Az általános tartalék gyűjtése is fontos célja a minden harmadik 19-29 évesnek.

A K&H ifjúsági indexéből az is kiderült, hogy a tavalyi átlagos, 649 ezer forint megtakarítás 2021-re tovább nőtt: 736 ezer forintra. Viszont csak 36 százalékuk tudna legalább fél évig megélni a megtakarításaiból, ez az arány a korábbi években magasabb volt.

A csoport 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt: a program célja, hogy a magyarországi általános és középiskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa.

Hirdetés
Az elmúlt 10 évben a vetélkedőn közel 800 település, és több mint 1700 iskola csapata vette részt, megközelítőleg 55 ezer diák.

2022. november 30. (szerda), 15:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 08:29
Hirdetés

TRAGIKUS HÍR jött pár perce! A DRÁGA MŰVÉSZNŐTŐL BÚCSÚZIK MAGYARORSZÁG! Sajnos a hír igaz! Baukó Évától kell búcsúznunk…

TRAGIKUS HÍR jött pár perce! A DRÁGA MŰVÉSZNŐTŐL BÚCSÚZIK MAGYARORSZÁG! Sajnos a hír igaz! Baukó Évától kell búcsúznunk…

Új fejezet: Baukó Éva és Sáfrány Emese nyilvános konfliktusa meglepő fordulatot vettAz elmúlt hetekben Baukó Éva és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő)

Sulyok Tamás bejelentette: Nem mondd le! Magyar Péter válasza mindent borított.

Sulyok Tamás bejelentette: Nem mondd le! Magyar Péter válasza mindent borított.

Sulyok Tamás bejelentette: nem mond leSulyok Tamás köztársasági elnök hosszú interjúban beszélt arról, miért nem kíván...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 07:10

Még magasabb nyugdíjemelést jelentett be Magyar Péter! A kisnyugdíjasok kapnák a legnagyobb segítséget!

Még magasabb nyugdíjemelést jelentett be Magyar Péter! A kisnyugdíjasok kapnák a legnagyobb segítséget!

Megszólalt Magyar Péter: hamarosan jön a következő nyugdíjemelés, megduplázzák a családi pótlékotMég az idén jöhetnek...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 06:34

Elképesztő nyugdíj-kiegészítés jöhet 2026-ban: ezek az új összegek, amiket a magyar nyugdíjasok kaphatnak ! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Elképesztő nyugdíj-kiegészítés jöhet 2026-ban: ezek az új összegek, amiket a magyar nyugdíjasok kaphatnak ! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Százezreket érinthet még idén az új nyugdíjemelésA KSH friss jelentése szerint Magyarországon 2 millió 279 ezer ember...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 05:34

5,5 millió forintos bírságot kapott Pócs János fideszes országgyűlési képviselő!- VIDEÓ

5,5 millió forintos bírságot kapott Pócs János fideszes országgyűlési képviselő!- VIDEÓ

5,5 milliós bírságot kapott Pócs János5,5 millió forintos bírságot kapott Pócs János fideszes országgyűlési képviselő,...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 04:56

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Sörös Sándor – így emlékeznek rá kollégáiHosszan tartó betegség után, 74 éves korában elhunyt Sörös Sándor...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 18:28

Magyar Péter 20 zsák ledarált iratot talált Lázár János volt minisztériumának épületében

Magyar Péter 20 zsák ledarált iratot talált Lázár János volt minisztériumának épületében

Ledarált iratokat találtak az épület pincéjébenMagyar Péter vasárnap délután a korábbi Építési és Közlekedési...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 17:22

Már meg is van Sulyok Tamás utódja: Ő veheti át a köztársasági-elnök helyét

Már meg is van Sulyok Tamás utódja: Ő veheti át a köztársasági-elnök helyét

Sulyok Tamás alatt megingott az elnöki intézmény tekintélyeMagyar Péter már többször világossá tette, hogy szerinte...

Hirdetés
Hirdetés