Magyarországon járt a német igazságügy-miniszter, hogy az MSZP mellett kampányoljon- ezt üzente a magyaroknak

Hirdetés
Magyarországon járt a német igazságügy-miniszter, hogy az MSZP mellett kampányoljon- ezt üzente a magyaroknak
Hirdetés

/Katarina Barley, német igazságügy\-miniszter Magyarországon járt, hogy az MSZP mellett kampányoljon, beszélt a Fidesz néppárti felfüggesztéséről, szociális Európa víziójáról, majd bejelentette, hogy a német SPD és az MSZP közös kampányt indít az európai parlamenti választásokra és üzent a magyaroknak is\./

Hirdetés

Katarina Barley a német igazságügy-miniszter, puhának talált azt a szankciót, amit a Néppárt hozott a Fidesszel szemben. Elmondta a Fidesz Néppártból való felfüggesztéséről, “Németországban az ilyen döntésekre azt szoktuk mondani, hogy se nem hal, se nem hús” – kommentálta a konzervatív pártcsalád döntését Katarina Barley. És gyorsan hozzátette: büszke arra, hogy nem tagja a Néppártnak.

Hirdetés

Barley kiemelte, a szociáldemokraták azon dolgoznak, hogy mindenkire kiterjesszék a szociális jogokat, emellett pedig szeretnék erősíteni a jogállamiságot az Európai Unióban. Szeretnék elérni azt is, hogy a különböző tagállamok együttműködése a kölcsönös bizalmon és elismerésen alapuljon – üzenve ezzel hadat az Orbáni-politikának

Európai Unióban a jogállamiság erőssége garantálja azt, hogy a tagállamok együtt élhetnek egy békés légkörben, ez biztosítja a békét ezen a kontinensen a következő 70 évben,  ahogy az elmúlt 70 évben is- mondta

Hirdetés
Kitért arra is tudja, hogy sok magyar él a hazájában, majd felhívta a figyelmüket arra, hogy lehetőségük van Németországban szavazni, ahogy a külföldön élő németeknek is van erre lehetőségük. Ezért indít közös kampányt az MSZP és SPD, hogy a külföldi magyarok regisztráljanak az Európai Parlamenti választásokra Németországban, vagy jöjjenek haza szavazni.

Majd üzenve a magyaroknak azt mondta a német vezető politikus, hogy a szavazás demokratikus jog, a választás pedig fontos, ezért mindenkire számítanak, és azt kérik, hogy azokra a pártokra szavazzanak, amelyek kiállnak a szociális jogok mellett – mondta Katarina Barley utalva az MSZP-re.

Hirdetés

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke elmondta a sajtótájékoztatón, hogy az MSZP programja – hasonlóan a német szociáldemokratákéhoz – a szociális Európáról és a szociális vívmányokról szól.

Támogatják az európai minimálbér és minimálnyugdíj közös szabályozását, és az európai integráció mélyülését, valamint szeretnék elérni, hogy az európai uniós források a megfelelő helyekre kerüljenek, azaz az oktatást, az egészségügyet és a környezetvédelmet szolgálják – sorolta.

Hirdetés

Majd a szocialisták elnöke kijelentette, miközben Orbán Viktornak egyre kevesebb a barátja Európában, az MSZP-nek egyre több, hiszen nemrég a meghívásukra Frans Timmermans, az európai szocialisták csúcsjelöltje is Magyarországra látogatott és részt vett a párt kongresszusán.

Tóth Bertalan megerősítette, hogy közös kampányt indítottak az SPD-vel annak érdekében, hogy a Németországban élő magyarok minél nagyobb számban vegyenek részt az európai parlamenti választáson. A Németországban élő magyarok több városban is tudnak szavazni, ehhez pedig május 17-ig kell regisztrálniuk – jelezte a politikus.

Hirdetés

Forrás: hirhugo.hu

2019. március 25. (hétfő), 22:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 06:35
Hirdetés

ELSZABADULTAK AZ INDULATOK: Felfoghatatlan botrány az M1 híradósának temetésén

ELSZABADULTAK AZ INDULATOK: Felfoghatatlan botrány az M1 híradósának temetésén

?️ Megrendítő búcsú Kiskunfélegyházán: csendben temették el Kontra Györgyöt1. Szűk körű, méltóságteljes búcsú a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 20:51

Krausz Gábor távozik a Séfek Séféből

Krausz Gábor távozik a Séfek Séféből

Feszült kezdés, megosztó versenyzők: forrnak az indulatok A Séfek séfe hetedik évadában A A Séfek séfe hetedik évada...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 18:24

Óriási a baj ! Dobrev Klára félelmetes dolgot leplezett le a Fidesz kampányában (videóval)

Óriási a baj ! Dobrev Klára félelmetes dolgot leplezett le a Fidesz kampányában (videóval)

Baj van! Dobrev Klára félelmetes dolgot leplezett le a Fidesz kampányában (videóval)Éles hangvételű videóval...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 16:56

Zalatnay Sarolta elsírta magát az első nyugdíja láttán

Zalatnay Sarolta elsírta magát az első nyugdíja láttán

 Zalatnay SaroltaNagy a baj, alig 70 ezerből képtelenség megélni! – A 78 éves Zalatnay Sarolta mindent...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 16:18

Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi elsírta magát az első nyugdíja láttán

Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi elsírta magát az első nyugdíja láttán

Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi elsírta magát az első nyugdíja láttán Váratlan vallomás: a mulatós zene koronázatlan...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 13:37

Öt év után visszatér az Exatlon – ezért mondott igent Palik László

Öt év után visszatér az Exatlon – ezért mondott igent Palik László

Öt év után visszatér az Exatlon – ezért mondott igent Palik László Hosszú szünet után újra felbőgnek a startpisztolyok,...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 12:47

BRUTÁLISAN LEÉGETTE MAGÁT NAGY FERÓ –

BRUTÁLISAN LEÉGETTE MAGÁT NAGY FERÓ –

BRUTÁLISAN LEÉGETTE MAGÁT NAGY FERÓ – Ezen a paródián nevet most az egész internetKínos momentumokkal teli jelenet...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 10:53

Stratégiai vasútvonal indult el Magyarország és a Balkán között

Stratégiai vasútvonal indult el Magyarország és a Balkán között

Elindult a teherszállítás a Budapest–Belgrád vasútvonalon2026. február 27-én új szakasz kezdődött a Budapest–Belgrád...

Hirdetés
Hirdetés