Majka elmondta az igazságot : Elillant a rózsaszín köd, amin keresztül láttuk a világot a kapcsolatunk elején

Hirdetés
Majka elmondta az igazságot : Elillant a rózsaszín köd, amin keresztül láttuk a világot a kapcsolatunk elején
Hirdetés

Az óriási kiabálásokról és balhékról is beszélt.

Nagyon sűrű időszak áll Majka mögött, nem csoda, hogy kicsit lazított a gyeplőn, és igyekszik minél több időt tölteni a családjával. /A zenéléssel természetesen nem áll le, sőt, igyekszik megtisztelni közönségét azzal, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából, hiszen sokan nem csupán rapperként, hanem férfiként néznek rá\./

Hirdetés

„Egy sikeres előadónak igenis szüksége van arra, hogy vonzódjanak hozzá a nők. Ez ösztönöz, ebből születnek a dalok.” – magyarázza Majka a  magazinnak. De azt is hozzáteszi, hogy a nők általában tiszteletben tartják, hogy családos ember, és amíg a dolgok otthon rendben vannak, még a rámenősebbeket is jól tudja kezelni.

Hirdetés
Márpedig otthon minden tökéletes.

„Mi olyan jól vagyunk Hajnival, hogy az ilyeneken nem is kell gondolkodnom… - folytatja, és elárulja, hogy ők sem teljes csendben élik az életüket. – Óriási kiabálások és balhék azért szoktak lenni köztünk, olyankor harapunk egymásra, de szerintem ilyen minden családban előfordul – vallja be Majka, aki sokszor még mondaná a magáét, de ráhagyja Hajnira a dolgokat, és akár akarata ellenére igazad ad neki annak érdekében, hogy jól működjön a kapcsolatuk.

Hirdetés
„Egy biztos, és ezt minden férfinak üzenem: olyan nőt kell választani, akivel jól működik a szex meg a kommunikáció, és akkor nem lesz baj. (…)

És hogy mi a titok, ami miatt ilyen példás család lehetnek?

„Elillant a rózsaszín köd, amin keresztül láttuk a világot a kapcsolatunk elején. Azt szokták mondani, hogy ilyenkorra már csak a szeretet marad meg, de köztünk a szerelem sem múlt el. Szerintem ezek amúgy sem két teljesen különböző érzés, annyi különbség van köztük, hogy az egyik egy hajthatatlan vágy, a másik pedig egy nagyon mély kötődés, ami akár a vágynál is erősebb lehet.

Hirdetés
Nálunk mindkettő jelen van kilenc év után is, ami még nekem is meglepő, hiszen korábban másfél év után már könnyen meguntam a partnereimet.”

2021. november 03. (szerda), 08:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29
Hirdetés

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Hirdetés
Hirdetés