MAJKA TELJESEN kikészült!!!! Teljesen padlóra került…..KIDERÜLT: ezzel a szívdöglesztő pasival csalta meg a párja!!!

Hirdetés
MAJKA TELJESEN kikészült!!!! Teljesen padlóra került…..KIDERÜLT: ezzel a szívdöglesztő pasival csalta meg a párja!!!
Hirdetés

Majka életrajzi könyvében találtunk rá erre az informácra :

A végleges szakításukat is egy „lebukás” okozta: rajtakapta Ramónát az Újpest focistájával, Tóth Norbival.

/“Átfedés nem volt a kapcsolatokban, de mi még nem zártuk le teljesen a közös időszakot, amikor ő már találkozgatott Norbival\./

Hirdetés
Egyszer hazafele tartottam a kocsimmal, mikor látom, mellettem megy el Rami. Utána mentem, és megállítottam. Ott ült mellette Norbi.

Kiss Ramóna öt és fél évig járt Tóth Norbert focistával, akivel Majka után jött összeŐk ugyan próbáltak mismásolni, hogy csak félreértem, meg semmi sincs köztük, de ekkor éreztem, hogy azonnal pontot kell tenni a kapcsolat végére.

Hirdetés
Nem akartam elhinni, hogy ez történt, teljesen kikészültem. Akkor nagyon nagy balhé volt, még fél évvel rá is padlón voltam. Egyszerűen nem értettem meg. Ismertem Tóth Norbit…

Ha eddig én kellettem Ramónának, akkor most hirtelen miért kell egy ellenkező típus? Mindegy, lezártuk. Egy nagy szerelem volt, és ha nem gyógyulunk ki belőle, akkor vagy engem zárnak be, mert rátámadok egy konyhakéssel, vagy őt, amiért éjszaka levágja a pöcsöm egy ollóval.

Hirdetés
Szóval: egészségünk érdekében befejeztük.”

2019. október 02. (szerda), 19:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 05:54
Hirdetés

Teljesen összetört Tóth Gabi, amikor az orvos közölte vele a diagnózist

Teljesen összetört Tóth Gabi, amikor az orvos közölte vele a diagnózist

„Nem mertem kimenni az utcára” – Tóth Gabi megrázó vallomása a pánikbetegségérőlAnnyira eluralkodott rajta a pánik,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 05:32

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyász a rádiós világban: 50 évesen elhunyt a Csaba Rádió felejthetetlen hangjaMegrázó veszteség érte a rádió egykori...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 18:04

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 17:20

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 16:14

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Kasza Tibi megrázó vallomása: vezetés közben kapott pánikrohamot Húsz éven át küzdött a pánikrohamokkalKasza Tibi közel...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 15:28

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Ritka fotón Gálvölgyi János gyönyörű felesége – több mint fél évszázada tart a szerelmükHét év udvarlás után kötötték...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:57

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Politikai lavina indulhat: Magyar Péterék minden félretett kormányzati aktát újranyitnakÚj vezetőt kapott a Kormányzati...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:20

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Két hétig küzdött az életéért, de nem ébredt fel: meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett TamásKét gyermek...

Hirdetés
Hirdetés