SZÉL
/Az északnyugati szelet a déli órákig több helyen kísérhetik időnként viharos \- általában 60\-85, kevés helyen 85 km\/h\-t meghaladó széllökések, majd \- átmeneti szünet után \- késő délután az Észak\-Dunántúlon helyenként újra előfordulhatnak hasonló erősségű lökések\./
NAGY CSAPADÉK
Ma az esőből, havas esőből, havazásból összegyűlő napi csapadékösszeg az Észak-Dunántúlon nagyobb területen is elérheti a 20 mm-t, de elsősorban Győr-Moson-Sopron térségében a 30 mm-t is meghaladhatja.
HAVAZÁS
A Dunántúl délnyugati megyéit leszámítva délutánig alapvetően gyenge intenzitású havazás várható, amelyből jellemzően lepel-3 cm vastagságú, gyorsan olvadásnak induló hóréteg képződhet. Délután észak, északnyugat felől intenzívebb csapadékrendszer érkezése valószínű, amelyből újabb havazás várható és a Dunántúl délnyugati felét leszámítva többfelé is kifehéredhet a táj. Nagyobb eséllyel a Dunántúl északkeleti részein és a főváros tágabb térségében 5 cm-t meghaladó lehet a frissen kialakuló hóréteg, míg a magasabban fekvő tájakon ez néhol elérheti, meghaladhatja az 5-10, néhol akár a 15 cm-t is.
Megj.: az erős, viharos szél a magasabban fekvő helyeken hordhatja a havat. Kis eséllyel ma a déli órákig északkeleten megdörrenhet az ég.
VASÁRNAP
A Dunántúli-középhegység keleti felében, valamint a főváros térségében az északnyugati szelet időnként 60-65 km/h-t elérő széllökések kísérhetik.
KIDŐLT EGY FA TATABÁNYÁN:
Tatabánya elesett!
2023.12.23. 10:16 Országos Meteorológiai Szolgálat
2023. december 23. (szombat), 15:09
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.