Már tíz holttestet találtak a Dunában a Hableány áldozatain kívül

Hirdetés
Már tíz holttestet találtak a Dunában a Hableány áldozatain kívül
Hirdetés

Miközben a csaknem négy hónappal ezelőtt történt dunai hajóbaleset utolsó áldozatát még mindig keresik, már tíz olyan személy holttestét találták meg, akiket nem a hajóbalesettel összefüggésben kerestek.

/ A Hableány sétahajó május 29\-i tragédiája óta összesen már tíz olyan holttest került elő, akiket nem a dunai hajókatasztrófával összefüggésben kerestek – tájékoztatta a 168 Órát a Budapesti Rendőr\-főkapitányság Kommunikációs Osztálya\./

Hirdetés

A kérdést, hogy hány olyan személy holtteste került eddig elő a Dunából az áldozatok után kutatva, akiket nem a hajóbalesettel összefüggésben kerestek, vagyis akik nem a sétahajón tartózkodtak, amikor az elsüllyedt, először július végén tettük fel a BRFK-nak.

Hirdetés
 Ez a szám akkor hat volt. A holttestek Budafok térségében, Dunaújvárosnál, Érd térségében, Csepeli révnél, Szigetszentmiklósnál és Dunaharasztinál kerültek elő.
Hirdetés

A 24. hu aztán egy hónappal később már nyolc holttestről írt. Az azóta előkerült két holttesttel így már tízre növekedett azoknak a száma, akiket a hajóbaleset áldozatai után kutatva találtak. Mint azt a BRFK-tól megtudtuk: gyermekkorú továbbra sincs köztük.

A két újabb holttest személyazonosságának megállapítása megtörtént, Baja és Kalocsa térségében találták meg őket. Idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Hirdetés

A 168 Óra korábban több megbízható forrásból is úgy értesült, hogy a hajóbaleset másnapján rögtön előkerült egy, a tragédiához nem köthető holttest a Margit hídnál, de ezt a BRFK akkor cáfolta. 

Fotó: Merész MártonMagyarország történetének legnagyobb polgári hajókatasztrófája óta majdnem négy hónap telt el.

Hirdetés
A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit hídnál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott. Mindössze heten élték túl a balesetet. 27 áldozatot megtaláltak és azonosítottak. Egy 41 éves dél-koreai nőt továbbra is keresnek.
Hirdetés
Családja szeptember elején egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki az eltűnttel kapcsolatban fontos információval rendelkezik vagy megtalálta a holttestet.

A belügyminisztérium két héttel ezelőtti tájékoztatása szerint a tragédia utáni mentésre, kutatásra és kiemelési munkálatokra június közepéig több mint 664 millió forintot költöttek.

Hirdetés
Ez az adat azonban nem végleges, mivel a dél-koreai nő holttestének keresése még mindig nem fejeződött be.

A Viking Sigyn ukrán kapitánya ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétsége mellett segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folyik eljárás. A gyanúsított november végéig biztosan letartóztatásban marad.

  A Hableány sétahajó május 29-i tragédiája óta összesen már tíz olyan holttest került elő, akiket nem a dunai hajókatasztrófával összefüggésben kerestek – tájékoztatta a 168 Órát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya.

A kérdést, hogy hány olyan személy holtteste került eddig elő a Dunából az áldozatok után kutatva, akiket nem a hajóbalesettel összefüggésben kerestek, vagyis akik nem a sétahajón tartózkodtak, amikor az elsüllyedt, először július végén tettük fel a BRFK-nak. Ez a szám akkor hat volt. A holttestek Budafok térségében, Dunaújvárosnál, Érd térségében, Csepeli révnél, Szigetszentmiklósnál és Dunaharasztinál kerültek elő.

A 24. hu aztán egy hónappal később már nyolc holttestről írt. Az azóta előkerült két holttesttel így már tízre növekedett azoknak a száma, akiket a hajóbaleset áldozatai után kutatva találtak. Mint azt a BRFK-tól megtudtuk: gyermekkorú továbbra sincs köztük.

A két újabb holttest személyazonosságának megállapítása megtörtént, Baja és Kalocsa térségében találták meg őket. Idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

A 168 Óra korábban több megbízható forrásból is úgy értesült, hogy a hajóbaleset másnapján rögtön előkerült egy, a tragédiához nem köthető holttest a Margit hídnál, de ezt a BRFK akkor cáfolta. 

Magyarország történetének legnagyobb polgári hajókatasztrófája óta majdnem négy hónap telt el. A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit hídnál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott. Mindössze heten élték túl a balesetet. 27 áldozatot megtaláltak és azonosítottak. Egy 41 éves dél-koreai nőt továbbra is keresnek. Családja szeptember elején egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki az eltűnttel kapcsolatban fontos információval rendelkezik vagy megtalálta a holttestet.

A belügyminisztérium két héttel ezelőtti tájékoztatása szerint a tragédia utáni mentésre, kutatásra és kiemelési munkálatokra június közepéig több mint 664 millió forintot költöttek. Ez az adat azonban nem végleges, mivel a dél-koreai nő holttestének keresése még mindig nem fejeződött be.

A Viking Sigyn ukrán kapitánya ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétsége mellett segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folyik eljárás. A gyanúsított november végéig biztosan letartóztatásban marad.

2019. szeptember 18. (szerda)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 21:16
Hirdetés

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

 Radics Gigi kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a magyar és az amerikai himnuszt is előadja az április 7-én, az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:46

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet „A nap 24 órájában mellette...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:14

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kemény fagyok jönnek: akár havazhat is, mínusz 7 fok is lehet Úgy tűnik, a tavasz most egy időre megtorpan, és ismét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 14:18

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Bajor Imre: Egy Kivételes Színészi Karrier TörténeteBajor Imre, aki 12 évvel ezelőtt hunyt el, színészi karrierjét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 11:25

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportvilágot: kedden este elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 07:15

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Erős hangvételű videóval jelentkezett Magyar Péter, amelyben a jelenlegi hatalom működését bírálta, és arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 06:43

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka  olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiótRubint Réka élő adásban olyat mondott, hogy sokkolta a...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 05:22

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta, a MOME rektori kabinetfőnökeFiatalon, váratlanul érkezett a tragikus hírMély megrendüléssel...

Hirdetés
Hirdetés