Medveczky Ilona inkább sötétben lesz, mert annyira magas a villanyszámla, hogy nem tudja a villáját bevilágítani

Hirdetés
Medveczky Ilona inkább sötétben lesz, mert annyira magas a villanyszámla, hogy nem tudja a villáját bevilágítani
Hirdetés

Medveczky Ilona a Story Magazinnak nyilatkozott arról, hogy ámbár sejtette, hogy a hatalmas villájának rezsiköltsége nem lesz olcsó, mégis megdöbbentette a nemrég kapott első megemelt villanyszámla.

/A díva elmondta, hogy saját igényeiből hajlandó faragni, azonban a kutyusokén nem\./

Hirdetés

“Eddig nem is fűtöttem, pedig nagyon fázós vagyok, igyekszem takarékoskodni. Egyből viszont nem engedek: fontos, hogy a kutyáknak mindig legyen meleg étele.

Hirdetés
Még akkor is, ha nekem nincs. Nem tudom, mi lesz később, hogy a telet hogyan vészeljük majd át. Próbálok odafigyelni arra, mikor főzök, egyszerre nagyobb mennyiséget készítek majd el, a főtt étel tovább eláll. Nem szeretném, ha a kutyáim bármiben hiányt szenvednének”

-mondta a hetilapnak Medveczky Ilona, aki elmondta, hogy egy nyugdíjnyi összeg lett a villanyszámlája.

Hirdetés

 

„Egyelőre az áramszámlát kaptam meg.

Hirdetés
Közel 90 ezer forint. Azt hittem, rosszul látok! Dupla annyit fizetek, mint szoktam, pedig nagyon figyelek arra, hogy csak akkor használjam az áramot, ha feltétlenül szükséges, már a televíziót sem nézem annyit. Ez a ház hétszintes, mondjuk, alig használok pár helyiséget. Kegyetlenül szomorú vagyok. Nem is csak magam miatt, hanem el sem tudom képzelni, hogy tudja majd a lakosság nagy része kifizetni ezt a rengeteg pénzt.
Hirdetés
Abban bízom, hogy mihamarabb könnyebb lesz, megszűnnek ezek a rendkívüli terhek”

-tette hozzá a díva, aki eldöntötte, hogy  teljes sötétségben fog élni.

Teljes sötétségben fogok élni, az lesz ennek a vége. Az állatokat ellátom, főzök, de az én szükségleteimet minimálisra csökkentem. Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás. Az egész világ szenved, tudom. Nagyon el vagyok keseredve, főleg amiatt, hogy látom, milyen nehéz a barátaimnak, az ismerőseimnek is.

Hirdetés
Rengetegen költöznek külföldre, de érzékelem, hogy ott is magasak az árak. Fogalmam sincs, mi a legjobb megoldás. Talán kivárni, és egyszer jobb lesz”

2022. november 14. (hétfő), 22:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 12:08
Hirdetés

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatban

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatban

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatbanAz egész országot megrázta Scherer Péter május 19-i halála. A...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 11:23

Fekete VASÁRNAP! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Fekete VASÁRNAP! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetbenÖrömteli estének indult az...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 08:42

Elhunyt Szita Bence édesanyja

Elhunyt Szita Bence édesanyja

Elhunyt Szita Bence édesanyjaÚjabb tragédia érte Szita Bence családjátMeghalt a 2012-ben brutálisan meggyilkolt kisfiú,...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 08:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Szita Bence édesanyjaMeghalt Szita Szilvia, Szita Bence édesanyjaMeghalt a 2012-ben brutálisan meggyilkolt...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 07:22

RENDKÍVÜLI HÍR! Orbán dühöng! Megindult az eljárás Hatvanpuszta ügyében! BORUL minden! ITT a bíróság közleménye - EZ következik most:

RENDKÍVÜLI HÍR! Orbán dühöng! Megindult az eljárás Hatvanpuszta ügyében! BORUL minden! ITT a bíróság közleménye - EZ következik most:

Eljárás indul Hatvanpuszta miatt, egy egész lavinát indíthat elHatvanpuszta újra a figyelem középpontjába kerültÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 06:55

Rubint Réka költözést fontolgatja férjétől Norbitól

Rubint Réka költözést fontolgatja férjétől Norbitól

Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: „Vagy te költözöl el, vagy én megyek”Április...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 06:19

Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres havonta Sulyok Tamás! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres havonta Sulyok Tamás! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le, ha megtudod, mennyit keres havonta Sulyok Tamás! Kiderült, amire senki sem számított! Sulyok Tamás havi...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 05:35

Most érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Glaser József, a Győri Vasas ETO egykori bajnokaÉletének 84. évében elhunyt Glaser József, a magyar labdarúgás...

Hirdetés
Hirdetés