Még a mentősök is sírva jöttek ki a szobából, ahol egy nő megfojtotta 5 gyermekét

Hirdetés
Még a mentősök is sírva jöttek ki a szobából, ahol egy nő megfojtotta 5 gyermekét
Hirdetés

Még a mentősök is sírva jöttek ki a szobából, ahol egy nő megfojtotta 5 gyermekét

Ahogy arról a Bors is beszámolt, borzalmas gyilkosság rázta meg a németországi Solingent. Egy 27 éves anya végzett 5 gyermekével. /Ezután megpróbálta megölni magát, egy vonat elé ugrott, de túlélte\./

Hirdetés

Az 1, 2 és 3 éves kislány és két kisfiú – a 6 éves Timo és a 8 éves Luca - holttestére azután bukkantak rá a rendőrök, hogy a nagymama értesítette őket.

Hirdetés
Feszítővassal kellett feltörni a bérlakás ajtaját.

„AMIKOR A RENDŐRÖK ÉS A MENTŐSZOLGÁLAT MUNKATÁRSAI IS SÍRVA JÖTTEK KI A LAKÁSBÓL, MÁR TUDTUK, HOGY NAGY BAJ VAN”

– nyilatkozta az egyik szomszéd.

A rendőrség most közölte, hogy a gyerekeket az anyjuk először elkábította, majd megfojtotta. Ezek után fogta a legidősebb gyermekét és vonatra szállt. Az egyik állomáson azonban ő leugrott és a vonat elé vetette magát. Bár súlyosan megsérült, de túlélte.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a kisfiú, Marcel szemtanúja volt-e testvérei halálának – írta a Mirror.

Hirdetés
 

2020. szeptember 06. (vasárnap), 23:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 09:53
Hirdetés

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – örülhetnek a rajongók

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – örülhetnek a rajongók

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – örülhetnek a rajongókA TV2 hivatalosan is közölte a hírt, amelyre...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 09:17

MEGNYERTE Magyar Péter!

MEGNYERTE Magyar Péter!

Ma Nógrád megyében, Mátraszőlősön és Pásztón élő rászoruló családoknak vittünk tűzifát Szafkó Zoltánnal, a TISZA Nógrád...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 07:16

Nagyon kegyetlen időjárás vár ránk a héten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyon kegyetlen időjárás vár ránk a héten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Fagyos hétfő: csontig hatoló hideg, aztán jön a csúszós fordulatHétfőn még megmutatja a tél a szebbik arcát, legalábbis...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 05:58

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Gyász a hazai zenei életben: elhunyt Chriss Ronson, a magyar DJ-kultúra ikonjaMegdöbbentő hír érkezett vasárnap estére:...

Mindenegyben blog
2026. január 11. (vasárnap), 21:27

Drámai hír érkezett Fenyő Miklósról

Drámai hír érkezett Fenyő Miklósról

Súlyos betegsége miatt kórházba került Fenyő Miklós – imára kérik a rajongókatAggodalommal figyeli a magyar zenei élet...

Mindenegyben blog
2026. január 11. (vasárnap), 20:29

Meghalt Horváth Krisztián

Meghalt Horváth Krisztián

Hosszú betegség után meghalt az ismert magyar DJ – gyászol a hazai zenés világMegrendítő hírt közöltek vasárnap este:...

Mindenegyben blog
2026. január 11. (vasárnap), 18:27

Fordulat a Dudás Miklós -ügyben: a legendás nyomozó szerint ez is vezethetett a halálához

Fordulat a Dudás Miklós -ügyben: a legendás nyomozó szerint ez is vezethetett a halálához

Gyilkosságra utaló nyomok, zárt ajtó, rejtélyes sérülések – Négy pontban, amit most tudunk Dudás Miklós haláláról1. A...

Mindenegyben blog
2026. január 11. (vasárnap), 17:32

Meghalt a híres magyar műsorvezető.. Mindössze 32 éves volt

Meghalt a híres magyar műsorvezető.. Mindössze 32 éves volt

Fájdalmasan fiatalon elhunyt Karnok Ádám, az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó műsorvezetője Szomorú gyászhír érkezett...

Hirdetés
Hirdetés