Megakarták gyilkolni Orbán Viktort !

Hirdetés
Megakarták gyilkolni Orbán Viktort !
Hirdetés

A vád szerint az államrend megdöntésére készültek.

Megszületett az elsőfokú ítélet a 62 éves gödöllői M. Péter és a 60 éves budapesti R. /Gyula, ügyében, akiket még 2015 novemberében fogtak el, és akiknek autójában két géppisztolyt, több tucat lőszert és egy hangtompítót is találtak\./

Hirdetés

Az akkor 62 éves M. Pétert és a 60 esztendős R. Gyulát a zsaruk kapcsolták le, kocsijuk és lakásuk is tele volt fegyverrel és lőszerekkel. A hatóságok telefonos lehallgatás után jutottak el a férfiakig, akik aggasztó üzeneteket váltottak.

Hirdetés

– Meg kell győzni a mostani vezetőket, hogy adják fel a hatalmukat.

Hirdetés
A meggyőzés lehet persze egy da­rab ólom formájában, a fejbe – váltott szót a két férfi telefonon. A fenyegetés komolynak tűnt, még a miniszterelnököt is kimenekítették abból az iskolából, ahol beszédet tartott.Két mindenre el­szánt, elrettentő férfi helyett azonban két megtört kisnyugdíjas je­lent meg a Fő­városi Törvényszéken.

A bevásárlószatyrát szorongató M.

Hirdetés
Pétert vezetőszáron hozták be, őt ugyanis emberölés előkészületével vádolják. Társa, R. Gyula láthatóan igyekezett jó messze ülni tőle, ő jelenleg is szabadlábon védekezik. Kiderült, a miniszterelnök elleni merénylettel nem vádolják őket. Tervezgettek viszont más akciókat a radikális Magyar Nemzeti Hadsereg tagjaiként, amelynek ve­lük együtt négy tagja van.

A vád szerint a két férfi 2015-ben határozta el, hogy pénzéért meggyilkolnak egy gödöllői roma férfit.

Hirdetés
Ehhez rengeteg hatástalanított fegyvert vásároltak Szlovákiában, amelyeket Gyula, gépésztechnikusi tudását bevetve visszaélesítettek. Majd aprólékos tervet eszeltek ki: feltérképezték a házat. Az álcázás érdekében vörös színű parókát, kék esőkabátot vettek. Még taxisrendszámot is szereztek, hogy taxisnak tűnjenek.

A bátrabb M. Péter volt, aki kijelentette: bárkit lelő, akit bent talál.

Hirdetés
A gyilkosság után a házat felgyújtották volna. Dacára az aprólékos tervnek, senkit nem lőttek le, sőt a következő két hasonló kísérlet sem jött össze. Péter mo­tivációja pedig a vallomása szerint az volt, hogy bekerüljön a hírekbe. Ezért még azt is megtette volna, hogy a villamoson lövöldözzön. Egyszer fel is szálltak egy fővárosi járatra és az ujjukkal imitáltak lövéseket.
Hirdetés
Minderre rengeteg idejük volt, állása régóta nem volt egyikőjüknek sem.

Épp egy újabb akció tervét boncolgatták, amikor Gyula megelégelte az egészet. Saját magát feljelentette a rendőrségen. A barátságuk megromlott. Gyula maga kérte a bíróságon: nehogy Péter mellé kelljen ülnie. Gyula bocsánatot is kért.

– Nagyon megbántam, szeretném visszacsinálni, de ezt már nem lehet – idézte a bíró R. Gyula korábbi vallomását.

2020. augusztus 02. (vasárnap), 20:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi nem köntörfalazott: szerinte Orbánnak nincs reális esélye az ENSZ élére kerülni

Orbán Viktor...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 14:26
Hirdetés

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter meghúzta a váratlant: Rétvári Bencét egyszerre két vezetői posztjáról is felmentette!Két fontos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Hirdetés
Hirdetés