Megcsalt az én férjem huszonöt évi boldog házasság után - Ezt tettem vele!- nem bántam meg

Hirdetés
Megcsalt az én férjem huszonöt évi boldog házasság után - Ezt tettem vele!- nem bántam meg
Hirdetés

Ha akár egy évvel ezelőtt valaki ezt megjósolja, egyszerűen kinevettem volna. Csaknem huszonöt évig kikezdhetetlennek hittem házasságomat...

Üzleti ügyben – ágyba

Férjem sikeres üzletember. Van két remek fiunk. /Idén lesz negyedszázada, hogy együtt élünk, huszonnégy év a legnagyobb boldogságban telt el\./

Hirdetés
Tizenkét éve van egy balatoni házunk, és ha vége a szezonnak, egy hétre-tíz napra kettesben leköltözünk.

Tavaly szeptemberben is kivettük „rendes őszi szabadságunkat”.

Hirdetés
Az első este már éppen aludni készültem, amikor férjem láthatóan  zavarban, de kertelés nélkül bevallotta, hogy néhány héttel korábban (egy üzleti úton) megismerkedett egy nővel. Végül az ágyában kötött ki. Egyetlen alkalom volt, de úgy megbánta, hogy azóta sem nyugodt a lelkiismerete. Csak annyit tudtam kinyögni: nekem időre van szükségem ennek az egésznek a megemésztéséhez.
Hirdetés
Ebben maradtunk.

Egy ember, boldog másfél óra

Másnap, hangulatommal ellentétben, ragyogóan sütött a nap, gyönyörű fények cikáztak a vízen. Mit kezdjek most magammal ötvenévesen, megcsaltan?! És milyen az élet... Egy ember, akinek jóformán csak a keresztnevét tudtam, mellém ült, s megkérdezte, van-e kedvem beszélgetni. Szóba elegyedtem vele. Talán a hangulatom okozta: nem telt el több, mint fél óra, mikor megkérdeztem tőle, van-e lakása, és meghív-e egy italra.

Hirdetés
Így történt, hogy remek másfél órát töltöttünk el az ágyban. Megbeszéltük, hogy másnap újra találkozunk, de én már hazafelé menet elhatároztam, hogy ennyi volt, nincs tovább.

Kölcsönkenyér visszajár

Megértettem, hogy családomnak egyben kell maradnia, egyrészt mert valóban szeretjük egymást, másrészt férjem biztosan nem teszi még egyszer kockára a kapcsolatunkat. Hogy én mit tettem, arról azóta sem szóltam. Ha néha a lelkiismeretem mocorogni kezd, azzal a „bölcsességgel” nyugtatom magam, hogy kölcsönkenyér visszajár.

Hirdetés
..

2021. március 07. (vasárnap), 20:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 19:20
Hirdetés

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István a Tiszát hibáztatta a villanyszámláért – aztán 6000 röhögő fej érkezett válaszulA magasabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 14:40

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rendkívüli akció Pakson: Magyar Péter mozgósította a honvédséget, elindultak a bárkák!2026. augusztus 12.Azonnal...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 13:34

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

Magyar Péter nagy bejelentése: duplájára emelnék a családi pótlékot!Béremelést és nagyobb gyermekvédelmi keretet...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:55

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!Fordulat a súlyos ügyben: Vádat emeltek a fideszes...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:08

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Bojkott, eskübaki, rendeleti „kísérlet”: 48 óra alatt csinált önparódiát magából a Fidesz A látványosnak szánt bojkott...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 08:29

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Rendkívüli döntés Tatabányán: elmarad az augusztus 20-ai tűzijátékNem lesz tűzijáték TatabányánIdén nem rendeznek...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 07:59

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?ettjeitVélemény – 2026....

Hirdetés
Hirdetés