Megcsalta, majd 10 év után közölte válni akar. A felesége utolsó kérésére nincsenek szavak

Hirdetés
Megcsalta, majd 10 év után közölte válni akar. A felesége utolsó kérésére nincsenek szavak
Hirdetés

Ez a történet 2004 óta kering a világhálón, emberek milliói osztották meg már azóta. /Példaértékű, ha elolvasod, te sem fogod kibírni könnyek nélkül, és egészen biztosan elgondolkozol azon, hogy mennyire figyelsz oda feleségedre\/ férjedre, és mi is a legfontosabb számodra a világon\./
Hirdetés

“Amikor hazaértem a feleségem csendben, és igen szomorúan szolgálta fel nekem a vacsorát. Leült, elkezdett ő is enni, és akkor mondtam, hogy szeretnék valami fontosat megbeszélni vele.

Ő továbbra is rezzenéstelen arccal evett, és várta, hogy mit fogok mondani. Nagyon nehezen jöttek ki a hangok az összeszorult torkomon, mégis muszáj volt kimondanom:

“El akarok válni”-mondtam, ő pedig nem borult ki, csak ennyit kérdezett halkan, és nyugodtan: “miért?”

Amikor nem válaszoltam a kérdésére, felháborodott, és üvölteni kezdett, a fejemhez vágta, hogy nem vagyok igazi férfi.

Hirdetés
Egész éjszaka nem aludt, csak ült a konyhaasztalnál, és gondolkozott. Sajnáltam, és bűntudatom volt, de én már Janet szerettem, és nem a feleségem.

Összeállítottam egy válási szerződést, amelyben az állt, hogy neki hagyom a kocsit, a házat, és a cégem 30%-át, amikor átadtam az okiratot, rám nézett és összetépte.

Ezt követően végre elkezdett sírni, ami azért jelentett nagy megkönnyebbülést, mert kiadta magából a feszültséget, és nem fojtotta el az érzéseit.

Másnap későn értem haza, ott ült az asztalnál és valamit írt, de nem mentem oda hozzá, mert nagyon fáradt voltam, egyből bementem a szobába, és lefeküdtem.

Hirdetés

Reggel átadta az irományt, amelyben az állt, hogy semmit sem kér tőlem, csak azt, hogy még egy hónapon keresztül, amíg lejárnak a fiúnk vizsgái próbáljunk meg normális életet élni. Ez teljesen érthető volt, egyikünk sem akarta, hogy a gyerek zaklatott legyen pont a vizsgaidőszak előtt.

Még arra is kért, hogy idézzem fel azt a pillanatot, amikor az esküvőnk napján a karjaimban vittem át a küszöbön, és ebben az egy hónapban, ha nem túl nagy kérés, tegyem ezt újra vele.

Azt szerette volna, hogy minden reggel vigyem ki a hálószobából a karjaimban az ajtó elé.

Hirdetés
Nem nagyon értettem, hogy miért kéri ezt, de gondoltam, nem túl nagy dolog, könnyen meg tudom ezt tenni.

“Mindegy, hogy milyen trükköket alkalmaz, úgyis szembe kell néznie a válással”-mondta Jane gúnyosan kacagva, amikor elmondtam neki, hogy mit kért a feleségem.

Reggelente felvettem a karomba, a hálószobából a nappaliba vittem, majd onnan a bejárati ajtóig.

A fiunk közben boldogan tapsolt a hátunk mögött, de mit sem sejtett az egészből.

Második nap már nem volt annyira fura ez az egész, ő is lazább volt, könnyedén nekidőlt a mellkasomnak, én meg azt gondoltam, hogy milyen rég nem néztem rá úgy igazán, nagyon elhanyagoltam.

Hirdetés

Az ötödik-hatodik napon visszaköltözött a kapcsolatunkba a meghittség, olyanok lettünk, mint a cinkostársak. Már nem esett nehezemre felvenni, sőt úgy éreztem, hogy egyre könnyebb lett, és ő is arra panaszkodott, hogy kinyúltak a régi ruhái.

Ahogy teltek a napok egyre karcsúbb lett, a hónap vége felé már úgy kaptam ölbe, mint egy tollpihét, és kacagtunk is ezen. Közben rájöttem, hogy mennyire nem vettem észre, hogy az életünkből hiányzik a meghittség és az intimitás.

A munkából hazafele menet rendeltem egy virágcsokrot, és egy kis kártyát tettem bele, amelyen az állt: “minden reggel így viszlek ki a szobából a karjaimban, míg a halál el nem választ”.

Hirdetés

Amikor este hazaértem boldogan rohantam fel a szobába, hogy átadjam neki a csokrot, de holtan találtam az ágyban.

Nem vettem észre, hogy a feleségem hónapok óta küzd a rettegett kórral, a rákkal, és azt sem vettem észre, hogy azért fogyott csontsoványra, mert már csak hetei voltak hátra.

Nem figyeltem rá eléggé, és ő úgy ment el, hogy azt szerette volna, hogy a fiunk szemében gondoskodó férj és szerető apaként maradjak meg! Ekkor jöttem rá, hogy mennyire nem fontos a ház, az autó, és a vagyon, csupán azok a meghitt pillanatok számítanak, amelyeket őszinte szeretettel tudunk megélni.

tudasfaja.com

Tegnap Balatonalmádiban voltunk, rendeltem egy harcsát a büfében, a KONYHÁBÓL EZ A PÁRBESZÉD HALLATSZOTT KI, BÁR AZT HITTÉK NEM HALLOM….
Hirdetés
.Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

Balatonon nyaraltunk, ebben a vendégházban!!! A testemet szanaszét csípték az ágyi poloskák!!! Vigyázzatok!!!! Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

Nagyon vigyázzatok! BORZALOM, AMI KIDERÜLT!!! Eddig erről senki nem tudott!!!! Nagyon nagyon veszélyes a Balaton Siófoknál! Ezért kellett meghalnia a 18 éves fiúnak...... Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

2 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!!Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

2020. július 07. (kedd), 22:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)
Hirdetés

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Hirdetés